(1, Love Always Finds A Way ; 2, Kiss Me )
(Bármelyiket választhatjátok, én nem tudok dönteni, bár a vége fele is lesz zene:))
*Zoé
szemszöge*
Zayn
vallomását követő napon felhívtam a szüleimet, hogy beleavassam őket is a
terveinkbe.
-De, Anya! – könyörögtem.
-Kislányom, miért? Miért akarsz ennyire Londonban folytatni az egyetemet?
Pesten nem jó?
-De, jó. Szeretem, de ide több minden köt, mint oda.
-Megbeszélem apáddal, aztán visszahívlak. – éreztem a hangján, hogy ő
megengedi. Apa lesz a nehéz eset, de arra is van egy fegyverem.
-Köszönöm! Köszönöm! Most ha itt lennél, akkor megpuszilgatnálak. –
felnevetett.
-Zayn miatt van, ugye? – éreztem, ahogy egyre csak pirulok el. – Tudtam.
Ennyire?
-Ennyire. – ennyit kellett mondanom, és ő megértette.
-Szóval, most akkor odaköltözöl hozzá? – kérdezte Emma a telefonba.
-Igen! – üvöltöttem, majd ő is csatlakozott hozzám. – De még aput meg kell
enyhíteni, és minden simán fog menni.
-Jaj, istenem. De jó lenne, ha itt laknál! Nem jössz át? Kibeszélhetnénk ezt
a költözéses dolgot. -Nekem is van mesélni valóm…
-Mi történt?
-Ah..semmi. Majd ha ideértél elmondom. De, amúgy tudsz valamit Lauren-ről?
-Okés. Nem, és aggódom is egy kicsit, mert tegnap este nem jött haza, és a
telefonját se veszi fel.
-Hm. Érdekes, majd még én is próbálom.
-Rendben, akkor én megyek is!
-Okés, várlak. – letettük a telefont.
*Lauren szemszöge*
Épp hogy kinyitottam a szemeimet, amikor ráeszméltem, hogy nem Nadiá-nál
vagyok, hanem Niall-nél. Ezen elmosolyodtam. A szemeimet teljesen kinyitottam,
felültem az ágyban, megnéztem az órát és meglepődve néztem a készülékre. 11.12.
Lehet, hogy sok időt töltöttem Emmával. Kikeltem
az ágyból, felvettem a tegnapi ruháimat, mivel, hogy nem készültem arra, hogy
itt is alszok nála. Szépen, lassan battyogtam le a lépcsőn, mikor megéreztem a
finom illatokat. Hm..palacsinta!
-Jó reggelt! – üdvözölt.
-Jó reggelt. 2 év után is tudsz meglepetéseket okozni.
-Ez már csak ilyen.
-És most mi lesz? – kérdeztem, de nem mertem rá nézni, ezért az asztalt
vizslattam, és az ujjaimat tördeltem.
-Ööö..megesszük?
-Idióta! – nevettem fel, majd ő is.
-Mi lenne? Nem akarod folytatni? Költözz hozzám, iratkozz be ide egyetemre!
-Úristen.
-Mi az?
-Nem gondoltam volna, hogy valaha ezt fogom tenni egy fiú miatt.
-Egy aranyos, helyes fiú miatt! – javított ki, de ezen el kellett
mosolyodnom.
-Ja, igen, bocsánat.
-Megbocsájtva.
*Emma szemszöge*
Harry délután elment az egyik haverjával találkozni, így egyedül maradtam a
nagy házban, Zoéra várva. Csináltam pár muffint, limonádét, majd tanulni
kezdtem a vizsgákra, de rá pár percre meg is érkezett Zoé.
-De jó, hogy itt vagy! Már ott tartottam, hogy elkezdek tanulni.
-Jaj, ne is mondd. Még nekem is vissza van pár vizsgám. – bejjebb jött,
levette a cipőjét, leültünk a kanapéra és beszélgetni kezdtünk.
-Már vagy 2 órája beszélgettünk, amikor csöngettek.
-Lauren? Hol voltál eddig?
-Niall-nél. – bökte ki.
-Hogy hol? – tátott szájjal álltam az ajtóba, miközben ő már rég a
nappaliban volt.
-Niall-nél voltál? – kérdezte meg Zoé is, hogy biztos nem hallottuk félre.
-Igen. Most mit néztek így?
-Mert nemrég még azt mondtad, hogy nem fogsz újra összejönni vele.
-De még is. – elmosolyodott. – És itt fogok egyetemre járni, plusz hozzá
költözöm. – ujjongott.
-Most csak szívatsz, ugye? – kérdezte Zoé.
-Nem, mert?
-Mert én is. Vagyis nem Niall-nél, hanem Zayn-nél! – mindhárman el kezdtünk
ugrálni, mint az idióták, sikítottunk össze-vissza. Egy szóval, örültünk ennek
az egész helyzetnek.
*Zoé szemszöge*
Este átmentem Zayn-hez, hogy átbeszéljük a dolgokat, és, hogy egy időre
elbúcsúzzak tőle. Hogy miért kell mindig
búcsúzkodni?! Minden olyan gyorsan
történt ebben a pár napban, hogy az valami hihetetlen. Még most se fogtam fel,
hogy itt fogok tanulni következő szeptembertől. Itt, Londonban. Ez lesz az
otthonom.
-Remélem nem gondoltad meg magad. – Zayn lépett be a nappaliba 2 sörrel a
kezében.
-Nem. De lenne egy kérdésem, ha megengeded.
-Mondjad.
-Olyan gyorsan történt minden, hogy még fel fogni se volt időm. Mióta
voltatok együtt Perrie-vel? És miért szakítottál vele most, így hirtelen?
-Első kérdésedre a válasz: 10 hónapja. Második kérdésedre pedig már válaszoltam.
– mosolyogott, mintha ezzel mindent elintézett volna.
-Mondtam, hogy gyorsan történtek a dolgok, és.. – de nem engedte, hogy
befejezzem.
-Mert, ahogy megláttalak szilveszterkor, tudtam, hogy nem sokáig bírom, hogy
ne támadjalak le. De mint látod egész jól ment a dolog. Perrie is megértette.
Nem volt semmi vita.
-Aha. Hát azért nem szeretnék összetalálkozni vele a következő napokban,
hetekben, esetleg hónapokban, vagy talán években. – mindketten el kezdtünk
nevetni.
-Szeretlek. – hirtelen abbahagytam a nevetést, hirtelen ő is. Végül
elmosolyodtam, és csak ennyit tettem hozzá:
-Szeretlek. – közelebb hajolt, és adott egy puszit az arcomra, majd a
fülemre, majd a nyakamra, aztán visszatért az arcomra, utána megtalálta az
orromat is. A számon csak végigsimította az ajkait ezzel az őrületbe kergetve
engem. Nem bírtam tovább. Megfogtam a nyakát, magamhoz húztam és megcsókoltam.
Hiányzott a csókja, az érintése. A kanapén hátra fektetett, és így csókolóztunk
tovább. Minden porcikám beleremegett. Minden egyes érintésétől még többet
akartam. Minden egyes csókjával elolvadtam. Mintha szépen, lassan eltűnnék, és
csak a szám maradna. Teljesen elgyengültem, mintha a csontjaim is sorvadnának
el. Nem volt mi összetartsa a testemet.
-Van valami, amit szeretnék mutatni neked. – alig eszméltem fel, mire ő
felhúzott a kanapéról, és sietve mentünk ki a hátsó ajtón az udvarra. Little Serenade :) Megálltam
az ajtóban, Zayn odafutott a többi sráchoz, kezébe vett egy mikrofont, és
elindult a zene. Ahogy meghallottam az ismerős dallamot, a szívem nagyot
dobbant. Amikor a refrénhez ért egyszerűen nem tudtunk máshova nézni.
Folyamatosan egymást néztük, mintha örökre összekötötték a
tekintetünket. Soha nem felejtem el ezt
a pillanatot. Ahogy ott áll az az 5 srác, aki megváltoztatták mindhármunk
életét, és az egyik épp egy ’szerenádot’ ad nekem, vagyis mind az öt, de az
egyiktől szól szerelemből.
-Istenem! Ez csodálatos volt. – odafutottam hozzá, ő felemelt és
megpörgetett. A többi 4 fiú csak nézett minket, és nevettek. Könnyek gyűltek a
szemembe. – Köszönöm, srácok! – nem mondtak semmit, csak bólintottak.
-Na, menjünk, fosszuk ki Zayn hűtőjét! – jelentette ki Niall. És, ahogy
lenni szokott mindannyian elnevettük magunkat.
-Ja, Harry! – kiáltottam utána. Hátrafordult. – Téged nem vár otthon a
barátnőd, véletlenül? Csak mert, ahogy hallottam, már kora délután eljöttél
otthonról, és aggódik. Azt hiszi, hogy még mindig haragszol rá, és kevesebb
időt akarsz vele tölteni. – láttam a szemeiben a meglepettséget, meg az
ijedtséget. – A helyedben sietnék haza, nehogy a végén egy másik brit srác
csavarja el a fejét. – megfordult, és úgy sprintelt ki a házból, mint még eddig
soha.
-Mi történt Emmával és Harry-vel? – kérdezte Zayn felé fordulva.
-Semmi, csak kicsit veszekedtek, de ne is beszéljünk róluk. Fantasztikus
voltál, mondtam már?
-Igen, de ha nem baj, ezt fenn a hálószobámban is kipróbálhatjuk.
-Hogy ott is ilyen fantasztikus vagy-e? – tettem fel neki a kérdést nevetve.
-Pontosan. – felkapta a lábaimat, és úgy vitt fel az emeletre, a
hálószobába.
*Emma szemszöge*
Otthon ültem az íróasztalom fölött, és végre elkezdtem a tanulást, mikor
Harry berontott a szobába, hátulról letámadott, én meg felsikítottam.
-Jaj, bocsánat. Csak megijedtem. – felálltam, és felé fordultam. – Hol
voltál egész nap?
-Zayn-nek kellett kicsit segíteni, meg ezeket se hagyhattam ott a
virágboltban. – előhúzott a háta mögül vagy 20 szál vörös rózsát.
-Ezt nekem?
-Nem haragszom rád, ugye tudod?
-Hát…reménykedtem. – pár könny jelent meg a szememben.
-Tudod, hogy szeretlek, imádlak, és sose hagynám, hogy egy ilyen kis senki
elvegyen tőlem.
-Ne hívd így, kérlek. Tudom, hogy pikkelsz rá, de a barátom.
-Már így is többet beszéltünk róla, mint kellene. Inkább az ajándékommal
kéne foglalkozni. – elővette pimasz mosolyát, így tudtam, hogy ebből ma nem
lesz tanulás.
-Milyen ajándékkal is? – a testünk összesimult, majd neki tolt az
asztalomnak.
-Ezzel. – benyúlt a pólóm alá, miközben a nyakamat csókolgatta ezzel
teljesen elgyengítve engem.
***
Augusztus 22.
Épp a bőröndömből pakolok ki, hiszen újra kezdődik az egyetem. Itt vagyok
Harry házában, ami szerinte már az enyém is, úgyhogy inkább így mondom: a mi
házunkban. Minden olyan, mint a tavalyi évkezdés, csak pár dolog más. Harry-vel
újra együtt vagyunk, sőt most már vele is lakok; Zoé és Lauren is itt van
mostantól, és mind a hárman még érettebbek lettünk. Sok minden történt ez alatt a
3-4 év alatt, bevallom, de, végül is ez a sok dolog, ami történt, ez tett azzá,
aki most vagyok, és nem bántam meg. A sok veszekedés, féltékenykedés, csókok,
bulik, pasik, szakítások, sírások, nevetések, új barátok nélkül minden unalmas
lett volna.
És azt hiszem, itt be is fejezem a naplóírást. Először azt hittem, hogy
csak a 2012-es nyár lesz benne ebben a kis füzetben, de az események csak
történtek, és történtek, hogy nem tudtam soha se befejezni. Most végre minden
nyugis, és remélem egy ideig így is marad. Köszönöm, hogy az életem része
lettél gyönyörű, kis füzet! Köszönöm a sok emléket, amit benned őrzök.
-Em, nem jössz? Már indulnánk! – jött be Harry a szobámba.
-De, mindjárt. 1 perc!
U.i.: Mindig az utolsó oldalon van vége! xx
Jaj, hát ez is eljött! A vége! Pont ma 1 éve, hogy felraktam az első részt a Summer in London-ból. És 1 év után be is fejezem ezt a történetet. Elképesztő, hogy repül az idő, nem?:) Remélem tetszett, és követitek a másik blogomat is, meg még ki tudja, talán kezdek egy másikat is......................majd. :D
Köszönöm! :) xx
