1/10.rész

-          Harry! Bocsi, hogy zavarlak, de muszáj beszélnünk.

-          Semmi baj, amúgy se tudok aludni. Mondjad mi történt.

-          Eléggé nagy a baj. Csak benned bízhatok.

-          Hallgatlak. Miről van szó?

-          Emmáról.

Egy kicsit megijedtem. Rögtön arra gondoltam, hogy rájött a titkunkra, de elvetettem a gondolatot.

-          Szóval…nem is tudom, hogy kezdjem el…

-          Na, lökd ki!

-          Megcsaltam. – folytatta.

A szemeim kikerekedtek. Nem hittem a füleimnek.

-          Hogy mi? – néztem rá értetlenkedve.

-          Tudom elrontottam és nem tudom visszacsinálni.

-          Hát ezt rendesen elszúrtad. De mégis kivel, mikor, miért és hol?

-          Hát tudod…volt az a buli tegnap este…

-          Igen. Ott?

-          Igen. Annyira szánalmas vagyok.

-          De kivel? Dehogy vagy az.

-          Egy lánnyal. Valami Catherine volt. Nem voltam magamnál. Kicsit többet ittam a kelleténél.

-          Sajnálom, haver.

-          Kösz. Ne mond el senkinek, jó?

-          Dehogyis. Neked viszont el kéne mondanod Emmának.

-          Tudom, tudom.

Később bevallotta, hogy a turné után szakítani is akart Emmával, mert szerinte nem illenek össze. Ekkor jobb ötletnek tartottam, hogy hallgatok, és csak mosolygok. Bevallom kicsit kárörvendtem, mert így legalább nem lesz annyira rossz neki. Elköszönt, majd elment aludni. Még mindig nem fogtam fel, amit mondott. Nem tudtam, mit csináljak. Másnap elmondtam Louisnak és ő is úgy gondolta, hogy tartsam a számat, mert ez az ő dolguk.

*Emma szemszöge*

Mikor vége lett a rövid turnénak, ami össz-vissz 1 hétig tartott. Nem akartam rögtön a haza jövetelük után szakítani, így vártam pár napot.

Teltek a napok, és egyre inkább elegem lett Joshból. Abból, hogy állandóan, reggeltől estig velem volt. Könyörgöm, ha egy kiskutyát akartam volna, hogy legyen valaki, aki egész nap a sarkamban lohol, vettem volna egyet! Egyik délután kettesben maradtunk otthon.

-          Josh, valamiről beszélnünk kell, szerintem.

-          Mi lenne az, drágám?

-          Én ezt nem tudom tovább csinálni. Sajnálom.

-          Most…te…szakítasz? – döbbent le.

-          Hidd el, jobb lesz ez így.

Szegény srác, nem tudta mit csináljon, de próbálta férfiasan elrejteni az érzéseit.

-          Josh, én nem akartam szakítani, de nekem ez sok.

-          Harry miatt van, ugye?

-          Dehogyis. Senki miatt nincs. Csak nem érzem, hogy különleges lenne ez az egész közöttünk.

Josh felállt, leporolta magát, mintha egy utcajárdáján ült volna, és így szólt:

-          Elfogadom a döntésed. Megértem ha Harry miatt van..

-          De nem ő miatt…

Elcsitított.

-          Ne tagadd, kérlek. Tudom, hogy ő miatta van. Ezért volt a nagy kötöttség. Még a hülye is láthatta, hogy néztetek egymásra. Megesik…

-          Sajnálom.

-          Semmi baj. Nem volt, olyan nagy szerelem egyikünk részéről sem, szóval nem vészes a dolog. – mosolygott.

Nagyon megértő volt. Ezt kedveltem benne. Aztán elment. Egyedül maradtam a lakásban. Bementem a szobámba, bekapcsoltam a rádiót, s pont az egyik kedvenc számom ment benne. Elmosolyodtam. Pár percre rá a lányok is megjöttek. Nagy nevetgélések hangzottak el. Ezen én is elmosolyodtam. Bejöttek a szobámba és kérdezgették mi a baj. Elmondtam nekik, hogy szakítottam Josh-sal, egy kicsit ugyan meglepődtek, de mindent összevéve azt hiszem örültek.

-          És akkor miért vagy szomorú? Ezt akartad, nem? – kérdezte Lauren.

-          De, ezt akartam. Olyan furcsa érzés. Már szakítottam, de ez most mégis más.

-          Hát jó.

-          Most hagyjatok magamra egy kicsit. Gondolkodni szeretnék.

Már egy órája a szobámban lehetettem, egyedül…a gondolataimmal, amik gyorsan el is szálltak 1 óra után. Rájöttem, hogy élveznem kéne. Élveznem kéne ezt a nyarat, azt, hogy itt lehetek, Londonban. Hány embernek adatik ez meg ilyen korban? Vettem egy nagy levegőt és kimentem a szobából mosolyogva. A lányok épp vacsorát készítettek, kisebb-nagyobb sikerrel. Bár, ahogy elnéztem, inkább kisebbel…

-          Na végre! – kiáltott fel Nadia.

-          Azt hittük, hogy már ki se jössz. – tette hozzá Zoé.

-          Gondolkodtam, de rájöttem, hogy nem kéne. – nevettem el magam. – Mi lenne, ha rendelnénk egy pizzát vagy kínait és áthívnánk a srácokat? – folytattam.

-          Remek ötlet.

Felhívtam Louist. Beleegyezett, de azt mondta, hogy jön Eleanor is meg Danielle is. Nem láttam akadályát, hiszen már úgyis megakartuk ismerni őket. Rendeltünk 3 óriás pizzát, s mire a többiek odaértek a házunkhoz, már a kaja is ott volt. Lauren nyitott ajtót. Bejöttek, s bemutatkoztunk a lányoknak. Nagyon kedvesek és barátságosak voltak, pont olyanok, amilyenre számítottunk. Megettük a pizzát, majd leültünk a nappaliba. Harry egy kicsit furcsán viselkedett, ezért behívtam a szobámba, hogy mondja el mi a baj, de a válasza a szokásos semmi volt. Elmondtam neki, hogy szakítottam Josh-sal, s máris jobb kedvre derült. Megölelt, majd kimentünk, ahol a többiek épp a felelsz vagy mersz játékot kezdték játszani. Sokat nevettünk közben. Később megnéztünk egy filmet, s mire vége lett már lassan éjfél körül járt az idő. A fiúk elmentek, majd mi is nyugovóra tértünk. Hosszú nap volt…