1/11.rész

Másnap Nadia 18.szülinapja volt. Egész délelőtt és délután is készülődtünk. Nadia sokat beszélt anyukájával, hogy minden rendben megy-e. Szerencsénk volt, hogy mind a négyen hoztunk magunkkal koktélruhát, így mind azt húztuk. Zoé egy fekete-fehér ruhát választott fekete magas sarkúval. Lauren egy fehér-lila kombinációt vett fel fehér magas sarkúval. Ashley egy sima feketét választott fekete magassarkúval. Nadia és én ugyanazt a ruhát vettük fel, csak az övé barna volt az enyém meg mályvaszínű. A buli egy szép helyen volt. Nem a belvárosban, de nem is a külvárosban. Inkább a kettő között, szóval nyugodtan lehet bulizni. A hely neve Black Angel volt. Már mindenki ott volt, mire odaértünk, beleértve az 5 srácot, Danielle-t és Eleanor-t is.

Zoé egy Ned nevű sráccal került közelebbi kapcsolatba. Egész este táncoltak, beszélgettek. A buli közepén leültem egy kicsit. Louis jött oda hozzám. Sokat beszélgettünk. Nekem Louis volt az, akivel mindenről tudtam beszélni bármi is volt az.

-         -Na és hogy bírod a szakítást? Mármint érted, hogy értem.

-          -Értem. – mosolyodtam el. – Egész jól. Ha nem lenne most valaki, mint például Harry, sokkal nehezebb lenne.

-          -Jól van. Szóval Harry miatt szakítottatok?!

-          -Részben. Az igazat megvallva már nem bírtam. Ez a pár hét is sok volt.

-          -Értem.

Ezután Louis elgondolkodott.

-          -Louis? Itt vagy?

-          -Ja. Persze. Csak elgondolkoztam.

-          -Min?

-          -Semmin.

-          -Biztos?

-          -Van valami, amit muszáj elmondanom. Nem bírom magamba tartani.

-          -Na, ki vele.

-          -Nem fogsz neki örülni.- figyelmeztetett vészjóslóan.

-          -Kezdek félni. Mondjad már.- vettem egy mély levegőt.

-          -Azt hallottam, hogy megcsalt.

-          -Ki? Kit? – néztem rá értetlenül.

-          -Hát..téged, Josh.

-          -Hogy mi?

Lefagytam. Nem hittem a füleimnek. Egyszerre éreztem dühöt és szomorúságot. Nem értettem, hogy mért nem mondta el Josh, vagy miért nem ő szakított? Tudom, tudom…végtére is nem voltam úgy igazán szerelmes belé, de ez még így is fájt. Vagy csak a megdöbbenés okozta sokkhatást éreztem volna?

-          -Emma! Hahó! Itt vagy?

-          -Ööö..nem. Nem tudok mit mondani.

-          -Sajnálom.

-          -Örülök, hogy elmondtad. Így tisztább minden. – erre a mondatra lépett oda Harry.

-          -Sziasztok! Mi folyik itt? – kérdezte széles mosollyal az arcán.

Én csak néztem magam elé, és nem tudtam mit mondani erre a kérdésre. Végül Louis törte meg a csendet, lévén Lauren nem volt a közelben.

-          -Én magatokra hagylak titeket most egy kicsit. – nézett rám.

Én visszanéztem rá és vette az adást.

-          -Mi a baj, Emma? – fordult felém kétségbeesetten.

-          -Tudtad, hogy Josh megcsalt?

-          -Ööö… - éreztem a hangján, hogy  nem tudja mit mondjon. – Igen. – vallotta be végül, lehajtott fejjel. Még csak a szemembe sem nézett!

-          -Harry, nézz rám és mondd a szemembe! Tudtad?!

-          -Bocsi, de nem mondhattam el. Josh megígérte, hogy majd ő...bocsánat.- próbált mentegetőzni.

-          -Mióta tudod?- legbelül őrjöngtem. Úgy isten igazából, és nem volt kedvem lenyugodni. Még sosem éreztem ennyire megalázottnak magam. Soha!

-          -Hát, tudod, amikor turnén voltunk, akkor avatott be. Én mondtam neki, hogy mondja el és meg is ígérte, de ezek szerint nem mesélte el.

-          -Képzeld nem!

-          -Sajnálom.- ennyi? Egy egyszerű „sajnálom”-mal el akarja intézni a dolgot? Nem lesz az olyan könnyű, aranyom! Nincs neked akkora szerencséd.

-          -Ezzel sokra megyek…

-          -Csak jó barát akartam lenni, ennyi.- tudtam, hogy ebben igaza van, de nem érdekelt. Abban a pillanatban semmi nem érdekelt…egyszerűen hagytam, hogy a düh lassan átvegye felettem az uralmat.

-          -De eközben mást bántottál meg. – pattantam fel és vettem az ajtó felé az irányt.

-          -Ebben a helyzetben nem volt jó döntés!- üvöltött utánam, de én már az ajtón kívül voltam.

Amikor Louis látta, ahogy kilépek a szobából, odasétált Harryhez.

-          -Sok sikert haver! – mondta, és ugyan próbált együttérzést szimulálni, a szája sarkában ott bujkált szokásos, összetéveszthetetlen mosolya.

-          -Köszi. Attól tartok szükségem lesz rá…

Nem tudtam eldönteni, hogy sírjak-e vagy nevessek, az egész helyzet olyan abszurd volt, majd Harry jelent meg mellettem. Idegesen próbáltam figyelmen kívül hagyni a jelenlétét.

-          -Emma.. – kezdte, a leglágyabb hangját elővéve.

-          -Mit akarsz? – fordultam el.

-          -Sajnálom, tényleg. De vége van. Ezen nem kéne fölöslegesen idegeskedned.- Na ne mond!

-          -Tudom.- válaszoltam egyszerűen. Nem tudtam, mit mondhatnék még neki.

-          -Akkor meg?- vonta fel a szemöldökét kérdőn.

-          -Nem olyan könnyű a szakítás, még ha már nem is szereted a másikat. Tudom, te itt vagy nekem, mégis…

-          -Értem. – szakított félbe. Utálom ha félbe szakítanak, de ettől most a vita minél előbbi lezárása érdekében eltekintettem.

-          -A tény, hogy megcsalt, pedig már csak hab a tortán, de igazán. Arra pedig már igazán nem tudok mit mondani, hogy te minderről tudtál!

-          -Bocsánat.- kért elnézést századszorra is.- De te mégis mit tettél volna a helyemben? Kit bántasz meg? A barátod, akit már évek óta ismersz, vagy azt, akibe épp kezdesz belehabarodni? Nincs jó döntés…csak ezt tudom mondani.

-          -Tudom, hogy igazad van, hidd el! Tudom milyen nehéz, hiszen én is voltam már ilyen helyzetben, sajnos nem is egyszer…

-          -Na látod!- érezhető volt a hangján az „áttörés” okozta öröm. Mindketten tudtuk, hogy a kis vitánk a végéhez közeledik, hogy minden visszatérhessen a normális kerékvágásba.

-          -Sajnálom. – mormoltam, visszafordultam és beletemettem az arcom a vállába.

-          -Azt hiszem, mindketten elég jók vagyunk már a bocsánatkérésben.. – nevette el magát. Ez volt az a nevetés, ami bármikor mosolyra késztetett.

Felemeltem a fejem és mosolyogva néztem rá..

-          -Én is attól tartok…

-          -Jól vagy már? Visszamehetünk?

-          -Igen, meg maradok… Várj! – felálltam, de hirtelen megtorpantam. Hirtelen beugrott valami, amit muszáj volt megkérdeznem.

-          -Igen? – nézett vissza rám.

-          -Belém habarodtál? – s küldtem egy mosolyt felé.

Megfogta a kezem, magához húzott és így felelt:

-          -Igen. És el se tudod képzelni mennyire. – egyre közeledett felém, de én elhúzódtam. – Hé!

-          -Ha tényleg, akkor várni is tudsz. – kacsintottam rá.

Visszamentünk és Louis-t még mindig ott találtuk, egyedül, egy pohárral a kezében, ami már üres volt. Elgondolkoztam, hogy vajon hányadik lehetett neki.

-          -Sziasztok! Minden oké?- érdeklődött túlbuzgóan.

-          -Persze. Megbeszéltük a dolgokat. – mondtam és jelentőségteljesen Harry-re mosolyogtam, aki örömmel viszonozta azt.

-          -Akkor jó.

-          -Menjünk táncolni! – kiáltottam fel.

-          -Menjetek csak, én még maradok. – mondta Louis és megjelent mellette Eleanor, két pohárral a kezében.

-          -Így könnyű, hogy kiszolgálnak. – ránéztem Eleanorra, majd a két pohárra.

-          -Mindig van kit ugráltatnia. – mondta Eleanor, nevetgélve.

-          -Nem is igaz. – állt ki maga mellett Louis.

-          -Dehogynem. – mondtuk egyszerre Eleanorral.

Harryvel sokáig táncoltunk nem foglalkozva vele, hogy épp mi folyt körülöttünk. Nem csoda, hogy kicsivel később ki is fáradtunk, úgyhogy leültünk egy kis asztalhoz. Kértünk két vodka narancsot, beszélgettünk, nevetgéltünk, mikor egyszer csak Niall közelített felénk szomorú arckifejezéssel.

-          -Sziasztok. – köszönt, igazi szomorú kis kutya arckifejezéssel.

-          -Szia Niall. Mi a baj? – kérdeztem. Legszívesebb hozzátettem volna viccelődve, hogy Csak nem elfogyott a kaja? de végül nem tettem. Látszott rajta, hogy eléggé ki volt.

-          -Áhh..hagyjuk.

-          -Na, haver..mondjad. – ütötte hátba Harry Niall-t, kicsit talán erősebben a kelleténél.

-          -Lauren.- bökte ki végül egyszerűen.

-          -Mi van vele? – kérdeztem meglepődve. Nem értettem, miről beszélnek.

-          -Tudod, tetszik neki. – súgta oda nekem Harry, persze Niall is meghallotta. Hát te se vagy a suttogás koronázatlan királya, drágám!

-          -Hé, haver. – bökte oldalba Niall Harryt.

-          -Tetszik? Aranyos. De, történt valami? – kérdeztem.

-          -Egy csávó ráhajtott. Ott táncolnak.- bökött a fejével a táncolók tömege felé.

Odanéztünk, de már nem voltak ott.

-          -Na, mindjárt jövök. – mondtam a srácoknak. Imádtam bele avatkozni a dolgokba, mikor hasonló helyzet állt fent. Tudom, tudom, hogy nincs jogom beleártani magam…mégsem tudtam megállni.

Megkerestem Laurent, hogy beszéljek vele. Végül egy kisebb asztalnál találtam rá, ahogy az előtte lévő vodka-narancsot méregette. Mondhatni, rossz emlékei voltak róla…már amennyi emléke volt róla.

-          -Szia. Na, hogy alakul az este? – kérdeztem kíváncsian.

-          -Mondhatni jól…- felelte kurtán, kedvtelenül.

-          -Hallgatlak!- bíztattam, hogy folytassa.

-          -Táncoltam egy sráccal, azt hiszem azt mondta, Davidnek hívják, és aranyos volt, meg minden, de igaziból…nem tudom.

-          -Te hülye vagy. Ezen mit nem lehet tudni?

-          -Áhh..hagyjuk. Várj csak…te most lehülyé…

-          -Van valaki más is a képben?- szakítottam gyorsan félbe, nem akartam olyan apróságokon fenn akadni, mint hogy lehülyéztem.- Valaki más tetszik?- szegeztem neki a kérdést.