1/19.rész

-          -Rendben. Hívok taxit!

-          -Nem kell! Én vezetek. Nem fogok inni. – nyúlt a kezemhez Harry.

-          -Harry, nagyon kedves vagy, tényleg, de mint tudjuk ez lehetetlen, úgyhogy inkább hívok taxit.

-          -Jó, igaz.

Hívtam 3 taxit, s 10 percen belül meg is érkeztek. Az elsőbe Louis, Eleanor, Harry és én ültünk, másodikba Zayn, Zoé és Ashley, harmadikba pedig Niall, Lauren, Liam és Danielle ült. Egy nagy fehér házhoz érkeztünk. A vendégek csak hemzsegtek. Beérve egy nő üdvözölt minket. Nagyon ismerős volt valahonnan, de nem tudtam honnan. Mialatt azon gondolkoztam, hogy honnan ismerhetem a kezembe nyomott egy pezsgőspoharat és eltűnt. Beszélgettünk, egyszer csak megjelent egy fiatal férfi. Odajött és kezet rázott a fiúkkal.

-          -Sziasztok! – köszönt oda nekünk. – Olly Murs vagyok. – mutatkozott be mosolyogva.

-          -Szia. Én Emma vagyok. Ő Lauren, Zoé és Ashley. – mutattam végig a lányokon.

-          -Örülök, hogy megismerhetem végre a srácok barátnőit. – majd nevetett.

-          -Mi is szint úgy. Nagy rajongóid vagyunk. – tette hozzá Lauren.

-          -Köszönöm. Na, de most mennem kell segíteni. Majd még beszélünk. Sziasztok! – majd eltűnt.

A fiúk nem sokkal később eltűntek. Mikor már épp kifele indultunk volna, hogy kimenjünk a jó, friss levegőre, mert bent már eléggé érdekes szag volt, elhalványultak a fények és az 5 srác jelent meg a színpadon More Than This-t énekelve. Megfordultunk és végül is maradtunk.

A szám közepénél elkapott egy érzés. Olyan honvágyféleség. Hiányzott minden. Imádok itt lenni. Nagyon jól érzem magam itt Londonban a fiúkkal és a lányokkal, de tudtam, hogy hiányzik valami. A számnak vége lett, én pedig kifele sétáltam. Leültem a szökőkút szélére. Lépteket hallottam, majd a láb gazdája leült mellém.

-          -Mi a baj, Emma?

-          -Semmi. – néztem rá.

-          -Na, mondjad.

-          -Csak honvágyam van. Mondom, hogy semmiség.

-          -Haza akarsz menni?

-          -Dehogyis, te idióta. Imádok itt lenni, te is tudod.

-          -Ja, azt hittem.

-          -Nem, csak hiányzik a család, meg a barátok.

-          -Tudod, hogy itt vagyok, ha valami kell, vagy inkább valaki.

-          -Igen, tudom, és nagyon hálás vagyok.

Megölelt. Én csak a csillagokat néztem. Lejjebb csúszott a szemem és észrevettem, hogy egy nő figyel minket az ablakon keresztül. Az a nő figyelt, aki az este elején üdvözölt minket. És puff! Eszembe jutott, ki az a nő. Ki más lehetne, mint Caroline?! Nem hiszem el, hogy Harry elhozott ide, hozzá. Szóval Harry játékot akar? Akkor meg is kapja. Ebben a harcban nem lesz kegyelem.

-          -Menjünk vissza. – felálltam, s a kezéért nyúltam.

-          -Oké.

Visszamentünk a terembe. Megláttam egy nagyon szép vázát. Harry-t elküldtem egy pohár borért. Odaléptem a vázához és nézegetni kezdtem. Caroline hirtelen megjelent előttem.

-          -Ez egy antik darab. – jelentette ki.

-          -Igen, látszik. Nagyon szép. Megfoghatom? – meg se várva a válaszát felkaptam.

-          -Jaj. – csak ennyi jött ki a száján.

-          -Bocsi. Visszarakom. – már épp azon voltam, hogy visszategyem, mikor „véletlenül” kicsúszott a kezeim közül. – Jaj, sajnálom. Nem direkt volt. – mentegetőztem.

-          -S..e..mm..i. – dadogta.

Közbe Harry is megjött a pohár borral a kezében.

-          -Mi folyik itt? – nézett rám.

-          -A kedves barátnőd leejtette a vázámat.

-          -Mondtam, hogy nem direkt volt és bocsánatot is kértem.

-          -Emma?! – ránéztem Harry

Nem szóltam semmit, csak elvettem a kezéből a boros poharat, de olyan nagy volt a lendület, hogy megint „véletlenül” Caroline ruhájára ment.

-          -Jaj, bocsi, bocsi. – sajnálkoztam, pedig legbelül röhögött a vagbelem.

-          -Emma! Mit csinálsz? – kérdezte Harry.

-          -Véletlen volt. Sajnálom. Segíthetek?

-          -Nem kell, köszönöm. – ideges lett. Fehér-vörös ruháján nagyon is meglátszott a bor folt.

Elment, én viszont tök nyugodtan elindultam a lányok felé, de Harry megállított.

-          -Mi volt ez?

-          -Mármint mi?

-          -Amit, az előbb csináltál.

-          -Véletlen volt. Bocsánatot is kértem elég sokszor, de ő nem fogadta el. Nem tehetek mást.

Odaléptem a lányokhoz és beszélgetni kezdtünk.

-          -Most tegye fel a kezét az, aki tudta, hogy kihez jövünk. – senki nem jelentkezett. – Lányok! Kérlek titeket. Őszintén. – ekkor Eleanor, Danielle és Zoé is felemelte a kezét.

-          -Miért? Miért hoztatok el?

-          -Mi azt hittük Harry elmondta neked. – kezdte el Danielle.

-          -És amikor kérdezted, hogy hova megyünk, akkor leesett nekünk, hogy nem tudod. – folytatta Eleanor.

-          -Nem volt szándékos. – fejezte be Zoé. – vajon ezt megbeszélték?

-          -Nyugi, gyerekek! – nevettem fel. – Nem akartam leszedni a fejeteket. Nem a ti hibátok, hanem Harry-é.

Elmeséltem nekik, hogy mi történt Caroline-nal. Mindannyian elkezdtek nevetni, erre persze a srácok is felfigyeltek. Nekik nem dicsekedtem, mivel Harry is ott volt. Később odajött egy másik fiatal srác is. Nem hiszem el. Ez egy ilyen este?! Mindenkivel összetalálkozunk?

-          -Jó volt az előadás fiúk! – s kezet fogott mindegyik sráccal.

-          -Kösz, Ed! – mondta Harry a fiúk nevében is. – Mizu, haver?

-          -Nem sok. De héj! Kik ezek a szép lányok? – nézett ránk.

-          -Azt hiszem 2-őt már ismersz belőle. – mondta Louis.

-          -Igen. Szia El és Dan!

-          -Hello! – mondták a lányok egyszerre.

-          -Ő meg itt Emma, Lauren, Zoé és Ashley. – mutatott be minket Harry.

-          -Örülök, hogy megismerhetlek titeket.

-          -Mi is, szint úgy. – mondtam.

-          -Imádjuk a zenédet. – tette hozzá Zoé.

-          -Köszönöm. Ha van kedvetek, valamikor, eljöhetnétek az egyik koncertemre.

-          -Jaj. Remek lenne.

Még beszélgettünk vele egy kicsit, majd elment. Harry közelebb lépett hozzám.

-          -Mi a bajod? Még mindig nem kaptam választ arra, hogy miért csináltad.

-          -Pedig tudod kéne, mivel… - kezdtem el, de Caroline megzavart minket. A többiek értetlenül meredtek ránk. Mi szerelemi háromszög. Egy 32 éves nő, egy híres bandatagja és egy átlagos lány. Furcsa.

-          -Bocsi, de nem tudom kinyitni ezt az üveget. Segítenél Harry? – ekkor betelt a pohár. Harry rám nézett, majd Caroline-ra, majd újra rám.

-          -Azt csinálsz, amit akarsz. Én leléptem. – kirohantam a házból. Mintha ágyúból lőttek volna ki. Elegem lett ebből az egészből.

Odaszóltam egy srácnak, aki a kocsikat intézte, hogy hívjon taxit. Miközben várakoztam, Harry jelent meg.

-          -Komolyan, azt hitted, hogy nem fog leesni?

-          -Sajnálom, de mért kellett eltörni a vázáját és leönteni?

-          -Hogy miért? Lássuk csak. 1. Elhoztál a volt barátnőd estéjére, ÚGY, hogy nem is szóltál nekem róla. 2. Mert megérdemelte.

-          -Em!

-          -Kisasszony, megjött a taxi! – szólt az autós fiú.

-          -Bocsi, de mennem kell. Itt a taxim.

-          -Nem mész sehova. – odajött, s megfogta a karom. Erős szorításából alig tudtam szabadulni, de sikerült. Nem hiába van bátyám.

-         -Látod? Épp elmegyek. – beszálltam a kocsiba, elmondtam az utcánk címét és elindultunk.

Az ablakból láttam, ahogy kijönnek a fiúk és lányok. Nem értettem Harry-t. Pár könnycsepp jött elő. Megalázva éreztem magam. Én éreztem magam rosszul! Nem tudtam eldönteni, hogy Harry így akarta-e a tudtomra adni, hogy vége, finito, vagy.. nem volt vagy. Más lehetőségre nem is gondoltam. Már nem csak könnycseppek folytak szépen, lassan végig az arcomon, hanem már ömlöttek. Szó szerint itattam az egereket. És inkább eljöttem, elfutottam onnan, minthogy megbeszéltük volna. Most már mindegy.

Mikor megérkeztünk a házunk elé, kifizettem a taxist és az ajtó elé lépkedtem. Ha egy filmben lennénk, most az a jelenet jönne, hogy mikor ki akarom nyitni az ajtót, Harry megjelenik mögöttem. Visszacsábít és én a karjaiba omlok, de nem így van. Nem egy filmben vagyunk, hanem a valóságban, és nem ez fog történni. Hiába várok erre a jelenetre.

Bementem a házba, ledobtam a magas sarkút, amibe már nagyon fájt a lábam és végre megkönnyebbülhettem. A kabátomat felakasztottam a fogasra, a táskámat meg ledobtam az asztalra és a fürdőszoba felé vettem az irányt. Vettem egy forró fürdőt, majd felvettem a pizsamámat, ami egy pólóból és egy francia bugyiból állt. Aludni készültem, vagyis próbáltam, de a lányok nevetése elég hangos volt, így felkeltem az ágyból és inkább kimentem hozzájuk. Elmesélték, hogy Harry leüvöltötte Caroline fejéről a haját is, mivel megint rámászott.

-          -Em, úgy látszik, nem volt elég, amit műveltél vele. – tette hozzá Zoé.

-          -Hát nem, de tudjátok mit? Nem is érdekel. Nem tudom, hová rakni ezt az egészet.

-          -De.. – kezdte el Lauren, de elhalkítottam.

-          -Ne. Ne is próbálkozzatok. Elmentem aludni. Jó éjt.

-          -Rendben. Jó éjt.

Aznap este egyedül voltam a szobába. Ezért hálás voltam a lányoknak, mivel így se tudtam aludni. Harry-n járt az eszem egyfojtában. Nem értem, hogy dőlhettem be neki. Persze, nem csalt meg, és le is üvöltötte Caroline-t, de akkor is. Ez nem elég. Ettől nem fogok a karjaiba futni.