2/9.rész

Elérkezett a V Fest napja. Épp a repülőtéren ültem Nadiára várva. Mivel nem akartam, hogy bárki is meglásson napszemüveget és egy beaniet húztam fel. Elég sok kérdés merült fel bennem a nyáron. Mit tegyek? Miért szakítottam Harry-vel, ha még mindig szeretem? Miért nem megyek el a V festre? Miért punnyadok otthon? Miért nem megyek el valahova? Kérdések hada keringett a fejemben. Nem tudtam mitévő legyek, ezért döntöttem úgy, hogy eljövök, még egy utolsót bulizok a V Fest-en ha már van jegyem. De volt egy probléma. Nem akartam találkozni Harry-vel, Louis-val, Zayn-nel, Niall-el és Liam-mel se. Sőt még a sok fotóshoz se volt kedvem, hogy olyan címlapok legyenek, hogy „Harry Styles volt barátnője visszatért Angliába.” vagy „Harry és volt barátnője, Emma újra együtt és ezért jött vissza?” és még sorolhatnám, ezért választottam azt, hogy álarcot öltök.

Épp a váróban ültem, mikor megláttam Nadiát. Odaszaladtam és megöleltem.

-         -Jaj, nagyon hiányoztál már. – mondta.

-         -Nekem is te. – elengedett öleléséből és végig nézett rajtam.

Megfogtuk a cuccaimat és az autó felé indultunk. Peter egyből haza vitt minket, hogy lefürödhessek, meg lepihenjek. Nadia szobájában voltunk és mesélésbe kezdtem. Elmondtam neki mindent, amiről nem tudott. A mese mondó délután után elmentem lezuhanyozni meg átöltözni, majd indultunk is a V FEST-re. Előtte megcsörgettem a lányokat is, hogy hol találkozzunk.

15 perc séta után meg is érkeztünk. Minden ugyanolyan volt. Jó érzés volt, mindenesetre. Több száz ember járkált ki-be. Mi, viszont, a befele meginduló tömeghez csatlakoztunk. Mindent körbe jártunk, amikor a találkozó hely felé vettük az irányt hirtelen belebotlottam valaki.

-         -Bocsánat. – felnéztem. Megláttam két csillogó szemeit és elgyengültem. És még mindig képes rá..

-         -Semmi baj. – mondta, majd tovább ment.

Végül odaértünk. Lauren és Zoé tárt karokkal vártak minket.

-         -Sziasztok. – köszönt Zoé.

-         -Hello!

-         -Na és mit akarsz? – kérdezte Lauren. Tudtam, hogy nem bujkálhatok többé.

-         -Hol vannak a fiúk?

-         -Ott. – mutatott Lauren egy asztal köré tömörülő 5 idiótára. Elmosolyodtam.

És újra kérdések tömege tolong a fejemben. Mi lesz, ha odamegyek? Felismernek? Hogy fognak viselkedni velem? bár ez elég hülye kérdés volt. Mi lesz, ha meglátom Harry-t és visszaesek? A szerelme olyan, mint egy drog nekem. Odamenjek? Ne menjek? Mi legyen?

-         -Menjünk. Úgyse bujkálhatok.

Odaértünk az asztalhoz, szerencsére nem ismertek fel a beanie, a napszemüveg, és a pár póthajnak. Ránéztem Harry-re, de ő nem viszonozta azt. Mi a baja?

-         -Fiúk, lányok! Ő itt Holly. Holly, ők itt a fiúk. – nevetett egyet Lauren.

-         -Sziasztok. Mielőtt bemutatkoznátok, ismerlek titeket. – mosolyogtam Louis-ra, aki a kezét nyújtotta felém.

-         -És honnan ismertek ti egy angol lányt? Mert angol vagy, ugye? – tette fel a kérdést Niall.

-         -Nadia barátnője vagyok. Szeptemberben kezdtem itt a sulit.

-         -Értem.

-         -Nagyon jól kitervelted ezt, csajszi. – súgta Nadia. Én erre csak kacsintottam.

Nagyon sokat beszélgettünk, de Harry szemeivel még mindig nem találkoztam. Mi a baja? Mi történhetett?

-         -Harry! – kiáltotta egy 20-as évek végén járó férfi felénk közelítve. Egyből felismertem.

-         -Nick! – kiáltotta vissza Harry, s ezzel elment tőlünk.

-         -Hova megy Harry? – kérdeztem.

-         -Nick az egyik jó haverja. Gondolom, megisznak valamit, beszélgetnek, aztán visszajön. Mi az kislány? Csak nem bejön?

-         -Louis.. – szólt rá Eleanor.

-         -Semmi baj, hagyjad. Nem szoktam hazudni, úgyhogy azt mondom, hogy igen. – Nadia oldalba lökött.  Ja, igen. Most folyamatosan hazudok. Emma, mit csinálsz?

-         -Összehozzalak titeket?

-         -Nem kell. Hagyjad. – halványan elmosolyodtam.

A beszélgetést a telefoncsörgésem szakította félbe. Jake volt az. Na, ő is jókor tud hívni. Elnézést kértem és elvonultam, ahol jobban hallok mindent. Jake-nek sincs baj a beszélőkéjével. Sokat elidőztünk a telefonon, de nem bántam. Mióta hazajöttem nem is beszéltünk, vagyis de, de nem sokat. Vagy neki volt dolga, vagy nekem. Sose tudtunk összehozni egy jó, kiadós skype csevejt. Most megígértük mindketten, hogy ha hazamentem Londonból, akkor leülünk mindketten és megejtjük azt a skype beszélgetést. Miután letettem a telefont, megfordultam, hogy visszainduljak, de ismét beleütköztem valakibe.

-         -Kivel beszélgettél ilyen sokáig? Csak nem a barátod? – kérdezte.

-         -Egy barátommal. Nincs köztünk semmi, csak barátság.

-         -Vagy csak te gondolod így.

-         -Mi van? Harry, elég furcsa vagy nekem. A lányok nem így írtak le nekem.

-         -Hanem hogy?

-         -Az mindegy. Szeretném megismerni az igazi énedet.

-         -Mindenki ezt mondja, de eddig csak 1 ember gondolta komolyan..

-         -Mhmm..

-         -Bocsi, hogy úgy viselkedtem az előbb. Tudod, kb. 1 hónapja szakítottunk a barátnőmmel.

-         -Ennyire megviselt?

-         -Nagyon. Tavaly júliusban jöttünk össze és ebben az évben júniusban szakítottunk. Vagyis ő szakított a távolság miatt.

-         -Ja, értem. – rám nézett. Bele a szemeimbe. Elképesztő. A szemében minden benne volt. Fájdalom, kísértés, szerelem..

-         -Olyan ismerős a szemed. – elvettem a szemeimet. – Bocsi.

-         -Semmi.

2 órát biztos beszélgettünk. A sátrukba is voltunk, de onnan gyorsan el is jöttünk és egy nyugisabb helyre mentünk.

Másnap reggel felébredve meglepődtem. Nem Nadia szobájában voltam. Oldalra néztem és Harry-t pillantottam meg. Úristen! Végig futottam a tegnap történteken és rájöttem, hogy szerencsére nem történt semmi. Emma, mit csinálsz? Mit csináltál? Gyorsan felkeltem, felkaptam magamra a ruháimat és elmentem. Az ajtóból még visszanéztem az alvó Harry-re és tudtam, hogy rosszul cselekszem, hogy meg kéne várjam, de nem voltam képes. Nem akarok megismételni még egy ilyet. Kifutottam a házból egyenesen a metró felé. Felpattantam az egyikre és mentem, mentem.

1 óra keveredés után végre megérkeztem Nadiá-ék házához. Berontottam Nadia szobájába és levetődtem az ágyra. Kivettem a póthajakat a hajamból, és megkönnyebbülve sóhajtottam fel. Vagyis azt hittem.

-         -Hol voltál?

-         -Ne akadj ki. Harry-nél aludtam.

-         -Mi?????

-         -Tudom, tudom. De nem volt semmi, nyugi.

-         -Emma, ez nem normális.

-         -Tudom. – majd megcsörrent a telefonom. Harry volt az, de nem vettem fel.

*Harry szemszöge*

Már vagy 1 napja hívogatom Holly-t, de semmi. Amikor reggel felkeltem és nem volt mellettem meglepődtem. A telefonokra és az smsk-re se válaszol. Mit csinálhattam?

-         -Haver, ne csináld már ezt. Szar nézni, ahogy kínzod magad. – közölte velem Zayn.

-         -Arra nem gondoltál, hogy elmész hozzá? – tette fel a kérdést Liam.

-         -Haver, azt se tudom, hol lakik.

-         -Akkor kérdezd meg Nadiától.

-         -Hogy ez eddig nem jutott eszembe.

-         -Okostojás..

Bevágódtam a Range Rover-be és siettem Nadiáékhoz. Már vagy 5-szor nyomtam meg a csengőt, de senki sem nyitott ajtót. Mikor épp feladtam volna, kinyitódott az ajtó és nagy meglepetésemre Emma nyitott ajtót. Mindketten meglepődtünk, de ahogy észrevettem ő jobban.

-         -Harry?!

-         -Emma?

2/8.rész

-Mert akarlak. – mondtam végül.

-         -Mert akarsz? Ezért maradjak?

-         -A másikat nem fogom kimondani. Szükségem van rád, Harry. – visszasétált hozzám és megölelt.

Vacsora után azt mondták anyáék, hogy lemennek a partra. Megbeszéltük Eric-kel és Gemmával, hogy ők is menjek el, mert „beszélgetni” akarunk.

-         -Végre kettesben. – mondta Harry, mikor becsukta az ajtót és felém sétált. Én a nappaliban álltam egy üveg pezsgővel és két pohárral.

-         -Hm? – mutattam az üvegre és a poharakra.

-         -Remek ötlet.

Leültünk a kanapéra és megittuk a pezsgőt. A végére elég jó kedvünk lett. Harry egyre közelebb húzódott. Közel hajolt. A fülemhez tette a száját, majd így szólt:

-         -Azt mondtad, hogy azért maradjak, mert akarsz. – súgta a fülembe.

-         -Igen. – súgtam vissza.

-         -Mert én is.

Elkezdte csókolni a fülemet, majd a nyakamat. Később megtalálta a számat is. Vad csókolózásba törtünk ki.

Másnap reggel Harry mellett ébredtem. Már csak 2 nap és elmennek. Tudtam, hogy akkor fog befejeződni minden. Minden, ami velünk történt. Minden jó, szép. Minden rossz. Ezekkel a gondolatokkal keltem fel, hogy kimenjek reggelizni. Csak Anne volt ott.

-         -Szia Anne!

-         -Szia. Beszélhetnénk? – kérdezte komor arccal.

-         -Persze, csak iszok egy narancslevet. Mindjárt jövök.

-         -Rendben. - Kimentem a konyhába, töltöttem magamnak egy kicsit, majd visszamentem a nappaliba.

-         -Hallgatlak. – ültem le vele szemben és én is felvettem a komoly arcomat.

-         -Mi ez?

-         -Mi mi?

-         -Mit csináltok Harry-vel?

-         -Mert?

-         -Emma, nem akarok veszekedni, mert nem az én feladatom, hogy emiatt kibukjak rád. Harry-re majd kibukok, de ő nem fog egyhamar felkelni.

-         -Anne, nem tudom, miről beszélsz. Sajnálom. – keltem fel, s kimentem az erkélyre.

-         -Emma! – kiáltott utánam.

-         -Anne, nem fogok neked se senkinek se magyarázkodni. – ezt majdnem ordibáltam. - 2 nap múlva elmentek és többet úgyse látom Harry-t. Ott vége lesz mindennek. – majd visszavettem a hangom.

-         -Hülyeséget csináltok.

Meg se hallva ezt, visszalépkedtem a szobámba, hogy felébresszem Harry-t, amikor hirtelen egy csipogást hallottam. Megint a laptopom volt. A fiúk voltak jelezve, hogy beszélni akarnak.

-         -Sziasztok! – köszöntem nagy vigyorral az arcomon.

-         -Hello Emma! – mondták egybehangzóan.

-         -Mizujs? – kérdezte Louis.

-         -Minden rendben. Megvagyok.

-         -Aha, azt látjuk. Ki az a srác? – hátra pillantottam és Harry-t láttam meg, miközben nyújtózkodik háttal nekem.

-         -Ki az Emma? – kérdezte morcos, rekedt hangon.

-         -Harry?! – mondta Niall.

-         -Srácok?! – nézett hátra Harry és felém sietett. Adott egy puszit az arcomra, majd leült a székre és mutatta, hogy üljek az ölébe.

-         -Ti..? – mutatott kettőnkre Liam.

-         -Mit csináltok, gyerekek? – Louis kezdte felemelni a hangját.

-         -Semmit. – vágtam rá és Harry-re néztem.

-         -Ezt-azt. – mosolygott Harry.

-         -Mi a…? – kezdett kiabálni Louis. Ilyenkor mi a baja?

-         -Louis, mi a baj? – felálltam Harry öléből és odahúztam mellé egy puffot.

-         -Tudjátok, hogy mindkettőtöket szeretünk és imádunk és szeretjük, ha együtt vagytok, de szerintem ti nem beszéltétek még meg ezt. Újra együtt vagy csak kis kaland mielőtt végső búcsút mondanátok? – ekkor megszólalt a telefonom. Zoé. Na, még csak ez kell.

-         -Mindjárt jövök, csak Zoé hív. Sziasztok.

Kimentem a fürdőszobába és felvettem.

-         -Szia.

-         -Szia. – a hangjából ítélve nem lesz kedves egy beszélgetés.

-         -Mi a helyzet?

-         -Ezt inkább én kérdezhetném. Mért nem mondtad el? Mostanában mindenből kihagysz. Mi folyik itt, Emma? Ha?

-         -Semmi nem történik itt.

-         -Ne mond. Tudom, hogy ma Harry veled aludt. És ahogy ismerlek és ahogy őt ismerem nem CSAK aludtatok.

-         -Melyik srác hívott fel?

-         -Az mindegy. Újra együtt vagytok most?

-         -Nem. Mért kéne?

-         -Hát az lenne a normális. Mit akarsz tenni?

-         -Nem tudom még. Csak 2 nap múlva mennek el. Addig kigondolom.

-         -De, Emma. Előre kell gondolkodni.

-         -Zoé! Azt hiszed nem azon voltam? Tudod milyen nehéz? Nem nyúlhatok hozzá, nem érezhetem az illatát, nem ölelhetem meg miközben itt van mellettem pár centire. A kísértés nagyobb volt. Nem tudok mit tenni.

-         -De, Emma..

-         -Nincs, „de, Emma”. Elegem van, hogy mindig mindenki azt mondja, gondolkodj előre! Ne menj bele hülyeségbe. Egyszer hadd éljem az életem, ahogyan én akarom. Igen, butaság volt lefeküdni Harry-vel, miközben mi már szakítottunk. De már nem tudom visszafordítani. – lecsaptam a telefont és visszamentem a szobámba. Meglepetés ért, mivel Harry nem volt ott. Egy cetli fogadott. „El kellett menjek innen. A srácok kikészítettek. Egyedül kell most lennem. Gondolkodnom kell. Majd hívlak. Harry.”

Remek. – gondoltam. Úgy döntöttem, hogy lemegyek a partra egy kicsit gondolkodni. Nekem is kell most az egyedüllét. Átrohantam a nappalin, ki a házból egyenesen a földes útra. Jobbra fordultam és elindultam a part felé. Mentem, mentem és csak mentem, és olyan volt, mintha soha nem érnék le. Amikor megláttam a vasutat, tudtam, hogy már csak 2-3 perc és ott vagyok. Átmentem a vasúton, keresztül az úttesten és már csak pár lépés választott el. Amikor leértem, leültem a vízpartra és a naplementét kezdtem csodálni. Mért? Nem értem magamat. Mért vagyok ilyen? Sose gondoltam, hogy ilyen leszek valaha. Ha vége van valaminek, annak legyen vége. Mért nem lehetett most is így? Miért nem? És most még a fiúkkal, Zoé-val, sőt még szerintem Lauren-nel is összevesztem. Harry-t meg nem tudom hová rakni. Képtelen vagyok megfejteni. Na, de én se vagyok különb. Most én se tudom, hogy ki vagyok vagy éppenséggel, hogy mit akarok.  

Felálltam és elindultam, hogy visszamegyek a házhoz, de most másik úton. Egyre közeledtem a bódékhoz, amikor észrevettem egy alakot. Ott ült a parton, lehajtott fejjel. Odasétáltam, majd leültem mellé. Még mindig nem nézett fel. Megfogtam a kezét, s erre már felém nézett. Tekintetünk összetalálkozott. Annyi érzés futott végig az arcán. Ahogy az enyémen is.

-         Összevesztél a fiúkkal?

-         Mondhatjuk. Te és Zoé?

-         Mi, igen. – kis szünet következett. - Hogy jutottunk el idáig?

-         Nem tudom.

-         Harry, én szeretlek és mindig is szeretni foglak, de ez az állandó utazás fárasztó.  – nem szólt semmit, csak visszahajtotta a fejét. – Most hagyjuk abba.

-         Rendben. Én is szeretlek. – erre mindketten elmosolyogtunk.

-         Menjünk vissza.

-         Ne! Maradjunk még egy kicsit. – húzott vissza maga mellé. – Ez lesz az utolsó.

-         Jó. – és visszahuppantam a földre közvetlenül mellé. Nagyon sokáig csak ültünk egymás mellett és néztük a vizet, meg a napot, ahogy megy le. A vállára hajtottam a fejemet és beszélgettünk.

-         Ma a szállodában alszok. – nem szóltam semmit. Ez az a helyzet volt, amikor nem szabadott megszólalnom. Tudomásul vettem és ezt ő is látta rajtam.

-         Sajnálom.

-         Nem te tehetsz róla.

-         Én is hibás vagyok. Ehhez 2 ember kell, és ezt te is nagyon jól tudod.

Másnap ki se mozdultam a szobámból. Nem volt kedvem senkihez és semmihez. Utána való nap Harry-ék elmentek. Anyáék vitték fel őket a reptérre. Én állandóan csak sírtam és sírtam. Erik átment a barátaihoz, így egyedül maradtam. Ajtócsapkodást hallottam.

-         Emma! Hol vagy? – hallottam a hangokat.

-         A szobámban.

-         2 napja fel se veszed a telefont. Úristen. Jól vagy? – nézett rám Zoé és Lauren.

-         Remekül. Nem látjátok?

-         Hidd el, így lesz a legjobb.

-         Biztos. – helyeselt Lauren is.

-         Harry elmondta a „megcsalásos” sztorit. Nem is értem mért nem mondta el rögtön az igazságot.

-         Mert nem akart neked ártani. Veled akart lenni.

-         Meddig maradtok? – tereltem a témát.

-         Ameddig akarod. – fogta meg a kezem Lauren.

-         Köszönöm, lányok!

-         És..

-         És?

-         Elmész a V Festre? – nyögte ki Zoé.

-         Nem hinném. Majd tartunk egy csajos hetet. Mit szóltok? – egymásra néztek. – Ja, bocsi. Ti mentek. Semmi baj. Megleszek én. – mosolyogtam.

-         Biztos?

-         Biztos. Erős lány vagyok én.