2/8.rész

-Mert akarlak. – mondtam végül.

-         -Mert akarsz? Ezért maradjak?

-         -A másikat nem fogom kimondani. Szükségem van rád, Harry. – visszasétált hozzám és megölelt.

Vacsora után azt mondták anyáék, hogy lemennek a partra. Megbeszéltük Eric-kel és Gemmával, hogy ők is menjek el, mert „beszélgetni” akarunk.

-         -Végre kettesben. – mondta Harry, mikor becsukta az ajtót és felém sétált. Én a nappaliban álltam egy üveg pezsgővel és két pohárral.

-         -Hm? – mutattam az üvegre és a poharakra.

-         -Remek ötlet.

Leültünk a kanapéra és megittuk a pezsgőt. A végére elég jó kedvünk lett. Harry egyre közelebb húzódott. Közel hajolt. A fülemhez tette a száját, majd így szólt:

-         -Azt mondtad, hogy azért maradjak, mert akarsz. – súgta a fülembe.

-         -Igen. – súgtam vissza.

-         -Mert én is.

Elkezdte csókolni a fülemet, majd a nyakamat. Később megtalálta a számat is. Vad csókolózásba törtünk ki.

Másnap reggel Harry mellett ébredtem. Már csak 2 nap és elmennek. Tudtam, hogy akkor fog befejeződni minden. Minden, ami velünk történt. Minden jó, szép. Minden rossz. Ezekkel a gondolatokkal keltem fel, hogy kimenjek reggelizni. Csak Anne volt ott.

-         -Szia Anne!

-         -Szia. Beszélhetnénk? – kérdezte komor arccal.

-         -Persze, csak iszok egy narancslevet. Mindjárt jövök.

-         -Rendben. - Kimentem a konyhába, töltöttem magamnak egy kicsit, majd visszamentem a nappaliba.

-         -Hallgatlak. – ültem le vele szemben és én is felvettem a komoly arcomat.

-         -Mi ez?

-         -Mi mi?

-         -Mit csináltok Harry-vel?

-         -Mert?

-         -Emma, nem akarok veszekedni, mert nem az én feladatom, hogy emiatt kibukjak rád. Harry-re majd kibukok, de ő nem fog egyhamar felkelni.

-         -Anne, nem tudom, miről beszélsz. Sajnálom. – keltem fel, s kimentem az erkélyre.

-         -Emma! – kiáltott utánam.

-         -Anne, nem fogok neked se senkinek se magyarázkodni. – ezt majdnem ordibáltam. - 2 nap múlva elmentek és többet úgyse látom Harry-t. Ott vége lesz mindennek. – majd visszavettem a hangom.

-         -Hülyeséget csináltok.

Meg se hallva ezt, visszalépkedtem a szobámba, hogy felébresszem Harry-t, amikor hirtelen egy csipogást hallottam. Megint a laptopom volt. A fiúk voltak jelezve, hogy beszélni akarnak.

-         -Sziasztok! – köszöntem nagy vigyorral az arcomon.

-         -Hello Emma! – mondták egybehangzóan.

-         -Mizujs? – kérdezte Louis.

-         -Minden rendben. Megvagyok.

-         -Aha, azt látjuk. Ki az a srác? – hátra pillantottam és Harry-t láttam meg, miközben nyújtózkodik háttal nekem.

-         -Ki az Emma? – kérdezte morcos, rekedt hangon.

-         -Harry?! – mondta Niall.

-         -Srácok?! – nézett hátra Harry és felém sietett. Adott egy puszit az arcomra, majd leült a székre és mutatta, hogy üljek az ölébe.

-         -Ti..? – mutatott kettőnkre Liam.

-         -Mit csináltok, gyerekek? – Louis kezdte felemelni a hangját.

-         -Semmit. – vágtam rá és Harry-re néztem.

-         -Ezt-azt. – mosolygott Harry.

-         -Mi a…? – kezdett kiabálni Louis. Ilyenkor mi a baja?

-         -Louis, mi a baj? – felálltam Harry öléből és odahúztam mellé egy puffot.

-         -Tudjátok, hogy mindkettőtöket szeretünk és imádunk és szeretjük, ha együtt vagytok, de szerintem ti nem beszéltétek még meg ezt. Újra együtt vagy csak kis kaland mielőtt végső búcsút mondanátok? – ekkor megszólalt a telefonom. Zoé. Na, még csak ez kell.

-         -Mindjárt jövök, csak Zoé hív. Sziasztok.

Kimentem a fürdőszobába és felvettem.

-         -Szia.

-         -Szia. – a hangjából ítélve nem lesz kedves egy beszélgetés.

-         -Mi a helyzet?

-         -Ezt inkább én kérdezhetném. Mért nem mondtad el? Mostanában mindenből kihagysz. Mi folyik itt, Emma? Ha?

-         -Semmi nem történik itt.

-         -Ne mond. Tudom, hogy ma Harry veled aludt. És ahogy ismerlek és ahogy őt ismerem nem CSAK aludtatok.

-         -Melyik srác hívott fel?

-         -Az mindegy. Újra együtt vagytok most?

-         -Nem. Mért kéne?

-         -Hát az lenne a normális. Mit akarsz tenni?

-         -Nem tudom még. Csak 2 nap múlva mennek el. Addig kigondolom.

-         -De, Emma. Előre kell gondolkodni.

-         -Zoé! Azt hiszed nem azon voltam? Tudod milyen nehéz? Nem nyúlhatok hozzá, nem érezhetem az illatát, nem ölelhetem meg miközben itt van mellettem pár centire. A kísértés nagyobb volt. Nem tudok mit tenni.

-         -De, Emma..

-         -Nincs, „de, Emma”. Elegem van, hogy mindig mindenki azt mondja, gondolkodj előre! Ne menj bele hülyeségbe. Egyszer hadd éljem az életem, ahogyan én akarom. Igen, butaság volt lefeküdni Harry-vel, miközben mi már szakítottunk. De már nem tudom visszafordítani. – lecsaptam a telefont és visszamentem a szobámba. Meglepetés ért, mivel Harry nem volt ott. Egy cetli fogadott. „El kellett menjek innen. A srácok kikészítettek. Egyedül kell most lennem. Gondolkodnom kell. Majd hívlak. Harry.”

Remek. – gondoltam. Úgy döntöttem, hogy lemegyek a partra egy kicsit gondolkodni. Nekem is kell most az egyedüllét. Átrohantam a nappalin, ki a házból egyenesen a földes útra. Jobbra fordultam és elindultam a part felé. Mentem, mentem és csak mentem, és olyan volt, mintha soha nem érnék le. Amikor megláttam a vasutat, tudtam, hogy már csak 2-3 perc és ott vagyok. Átmentem a vasúton, keresztül az úttesten és már csak pár lépés választott el. Amikor leértem, leültem a vízpartra és a naplementét kezdtem csodálni. Mért? Nem értem magamat. Mért vagyok ilyen? Sose gondoltam, hogy ilyen leszek valaha. Ha vége van valaminek, annak legyen vége. Mért nem lehetett most is így? Miért nem? És most még a fiúkkal, Zoé-val, sőt még szerintem Lauren-nel is összevesztem. Harry-t meg nem tudom hová rakni. Képtelen vagyok megfejteni. Na, de én se vagyok különb. Most én se tudom, hogy ki vagyok vagy éppenséggel, hogy mit akarok.  

Felálltam és elindultam, hogy visszamegyek a házhoz, de most másik úton. Egyre közeledtem a bódékhoz, amikor észrevettem egy alakot. Ott ült a parton, lehajtott fejjel. Odasétáltam, majd leültem mellé. Még mindig nem nézett fel. Megfogtam a kezét, s erre már felém nézett. Tekintetünk összetalálkozott. Annyi érzés futott végig az arcán. Ahogy az enyémen is.

-         Összevesztél a fiúkkal?

-         Mondhatjuk. Te és Zoé?

-         Mi, igen. – kis szünet következett. - Hogy jutottunk el idáig?

-         Nem tudom.

-         Harry, én szeretlek és mindig is szeretni foglak, de ez az állandó utazás fárasztó.  – nem szólt semmit, csak visszahajtotta a fejét. – Most hagyjuk abba.

-         Rendben. Én is szeretlek. – erre mindketten elmosolyogtunk.

-         Menjünk vissza.

-         Ne! Maradjunk még egy kicsit. – húzott vissza maga mellé. – Ez lesz az utolsó.

-         Jó. – és visszahuppantam a földre közvetlenül mellé. Nagyon sokáig csak ültünk egymás mellett és néztük a vizet, meg a napot, ahogy megy le. A vállára hajtottam a fejemet és beszélgettünk.

-         Ma a szállodában alszok. – nem szóltam semmit. Ez az a helyzet volt, amikor nem szabadott megszólalnom. Tudomásul vettem és ezt ő is látta rajtam.

-         Sajnálom.

-         Nem te tehetsz róla.

-         Én is hibás vagyok. Ehhez 2 ember kell, és ezt te is nagyon jól tudod.

Másnap ki se mozdultam a szobámból. Nem volt kedvem senkihez és semmihez. Utána való nap Harry-ék elmentek. Anyáék vitték fel őket a reptérre. Én állandóan csak sírtam és sírtam. Erik átment a barátaihoz, így egyedül maradtam. Ajtócsapkodást hallottam.

-         Emma! Hol vagy? – hallottam a hangokat.

-         A szobámban.

-         2 napja fel se veszed a telefont. Úristen. Jól vagy? – nézett rám Zoé és Lauren.

-         Remekül. Nem látjátok?

-         Hidd el, így lesz a legjobb.

-         Biztos. – helyeselt Lauren is.

-         Harry elmondta a „megcsalásos” sztorit. Nem is értem mért nem mondta el rögtön az igazságot.

-         Mert nem akart neked ártani. Veled akart lenni.

-         Meddig maradtok? – tereltem a témát.

-         Ameddig akarod. – fogta meg a kezem Lauren.

-         Köszönöm, lányok!

-         És..

-         És?

-         Elmész a V Festre? – nyögte ki Zoé.

-         Nem hinném. Majd tartunk egy csajos hetet. Mit szóltok? – egymásra néztek. – Ja, bocsi. Ti mentek. Semmi baj. Megleszek én. – mosolyogtam.

-         Biztos?

-         Biztos. Erős lány vagyok én.