2/7.rész

-         -Te..? – hitetlenkedve néztem rá. A szemem Gemma és Harry között keringett. – Mi a..?

-         -Emma, hallgass meg.

-         -Nem. Hagyjál békén! – rákiáltottam és kiszaladtam a konyhába. Rátámaszkodtam a konyha pultra, s ki-be kezdtem fújni a levegőt.

-         -Gemma, magunkra hagynál? – kérte Harry a nővérét. Annyit hallottam, hogy a bejárati ajtó nyitódik majd hirtelen be is csukódik. Hallottam Harry lépteit. Egyre hevesebben kezdett verni a szívem.

-         -Mit akarsz? – nem néztem rá, hanem tovább vizslattam a konyha pultot.

-         -Elmagyarázni mindent.

-         -Nem vagyok rá kíváncsi. – megfordultam. Odalépett mellém. Felemelte a fejem és összetalálkozott a tekintetünk. A lábaim elkezdtek remegni, de tudtam, hogy erősnek kell maradjak.

-         -Meg kell hallgass!

-         -Nem! – elvettem a fejemet, kirohantam a nappaliba, és elkezdtem rendezgetni a dolgokat mindenhova. Harry követett.

-         -Nem az történt, amit hallottál. Amikor Amerikában voltunk és kikértél nem mondhattam el, mert..

-         -Mert? Halljam, Harry. Mit nem mondtál el? Mit rejtegetsz még?

-         -Nem ÚGY csaltalak meg.

-         -Hanem hogy? Van több fajta a megcsalásból? Nem is tudtam.

-         -Emma! Végig hallgatnál? – ezzel a mozdulattal lehúzott a kanapéra. Ismét összetalálkozott a tekintetünk.

-         -Amit elmondtam arról a nőről az igaz. Aznap este a buliban találkoztunk. Megmondtam neki újra, hogy ’bocsi, de még mindig van barátnőm.’ Erre azt felelte, hogy rendben, elhiszi. Tudtam, hogy nem ennyi lesz. Vártam, mikor csap le rám, hogy gyorsan tudjak kapcsolni és eltoljam magamtól. De nem volt semmi, hál’ istennek. Pár órával később egy box-ban ültem, amikor odajött hozzám. Két poharat tartott a kezében. Az egyiket odaadta nekem. Tequila volt benne. Gyorsan lehúztuk mindketten. Majd elkezdtünk inni. Egyre többet és többet. A végén már nem is voltam magamnál.

-         -De, hát otthon aludtál.

-         -Igen. A fiúk mesélték mi volt.

-         -És mi?

-         -Megláttak engem és azt a nőt, amint kilépünk a bárból, persze én inkább csak vonszoltam magam. A fiúk utánunk rohantak és mikor megtaláltak, nem voltam magamnál. Elvittek aznap este a kórházba, de út közben felébredtem. És így nem mentünk.

-         -De..

-         -Nem feküdtünk le. Ahogy utólag kiderítettem, csak lesmárolt. És amikor meghallotta a fiúkat, eltűnt.

-         -De..akkor mért nem tagadtad? Mért nem mondtad el az igazat akkor?

-         -Min változtatott volna? Így is-úgyis elhagytál volna.

-         -Nem tudom.

-         -De, én tudom.  – halványan mosolygott.

-         -Harry..én még mindig szeretlek, de én ezt nem bírom idegileg.

-         -Én is szeretlek.

-         -Ennyit szűrtél le, mi? – nevettem el magam.

-         -Dehogyis, dehogyis. – és neki is mosolyra húzódott a szája. Az a mosoly volt. Már csak én is mosolyogtam rá.

-         -Ez az.

-         -Mi ez az?

-         -Ez az a mosoly, amiért beléd szerettem.

-         -Nekem meg az. – mutatott az enyémre. Egyre közeledett, de visszatoltam.

-         -Harry..igazad van. Akkor is szakítottam volna. Sajnálom.

-         -Értem. És mi van Jake-kel?

-         -Nem tudom. Mióta hazajöttem nem beszéltünk. Mondjuk nagyon senkivel se beszéltem.

-         -Várj! Melírok vannak a hajadba? – lepődött meg.

-         -Igen, lila.

-         -Atya úristen!

-         -Mi az? Nem tetszik?

-         -De! Nagyon jó lett.

-         -Köszönöm. Öhm..meddig maradsz? maradtok?

-         -Még nem tudom. Mert?

-         -Nincs kedved lejönni velünk a partra? Fürdünk, hülyülünk.

-         -De, persze.

-         -Akkor szólok Gemmának.

Kimentem az udvarra és Gemmát kerestem. Az udvar hátulsó részében megtaláltam, ahogy a kutyámmal édeleg. Sajnos, el kellett szakítanom őket egymástól és beráncigáltam a szobámba. Elmeséltem neki a dolgokat, majd felvettük a fürdőruhánkat és kint vártunk a nappaliba Harry-re.

-         -Öcsi! Siess már!

-         -Jó jó.

-         -És még a nők készülnek el lassan. – mondtam egy nagyot sóhajtva.

-         -Hallottam ám. – majd kicsapódott a fürdőszoba ajtó és Harry lépett ki belőle. Végre nem az a rózsaszín fürdőgatya volt rajta. Meg is lepődtem. Az volt rajta, amit még tőlem kapott. Elmosolyodtam. Persze, rajtam is az a bikini volt, amit tőle kaptam. Emlékszem arra a napra. Épp itthon voltunk és a fiúk jöttek meglátogatni minket. Pont akkor ünnepeltük Harry-vel azt, hogy 7 hónaposak vagyunk. Igaz, még tél volt, de már sokszor mondogattam mindenkinek, hogy erre a nyárra kell egy jó bikini. Elérkezett az a nap és Harry elvitt vacsorázni. Még vacsora előtt adtuk oda az ajándékokat. Először én nyitottam ki és elcsodálkoztam. Volt egy fülbevaló, ami ezüst volt és kicsi. Imádtam. Rögtön beleszerettem. Majd megnéztem a másikat. Egy bikini volt. Meglepődve néztem. Elég – hogy is mondjam. – szexi volt. Arra gondoltam, hogy jó, hogy nem melltartót meg bugyit vett. Azt egyszer már elintézte, persze, nem évfordulóra, de direkt nekem vette, hogy majd valamelyik alkalmon ezt vegyem fel. Na mindegy, visszatérve, megnézte ő is és röhögött egyet. Egy nyakláncot vettem neki. Semmi jellegzetessége nem volt. Egy sima ezüst nyaklánc és egy kör alakú medál. A medálon, az egyik oldalán az ’I love you’ felirat volt a másik oldalán meg egy dátum: ’2012.07.12.’ Ez volt az a dátum, amikor összejöttünk. Ezen elmosolyodott, majd felnevetett. Én egy fürdőgatyát vettem neki.

-         -Mehetünk is! – csillant fel a szeme.

-         -Végre! – megfogtam a törölközőmet és elindultunk.

Végig hülyéskedtünk. A vizet egymás arcába fröcsköltük mindig. Amikor valamelyikünk megpróbált a mély vízben rámászni a matracra, de nem sikerült, kiröhögtük. Sokat nevettünk. Ilyen jól még nem szórakoztam. Elérkezett az este és Gemmáék azt mondták, hogy elmennek.

-         -De mégis hova? – kérdeztem vacsora közben.

-         -Egy szállodába. Itt van a közelben. – mondta Harry.

-         -Értem.

Vacsora után elköszöntek a szüleimtől, majd elmentek. Éjfél körül járhatott az idő, de még mindig nem tudtam elaludni. Harry járt a fejembe még mindig. Nem tudtam hova rakni. Gondolkodásomat az zavarta meg, hogy valaki kopogtat az ablakomon. Nagyon megijedtem. Nem mertem arra fordulni, de nem hagyta abba a kopogást. De én még mindig nem hagytam magam. Kaptam egy sms-t. „Engedj be! Én kopogok!” Megfordultam és Harry-t láttam meg az ablaknál. Kinyitottam és értetlenül néztem rá.

-         -Mit akarsz? Már éjfél van.

-         -Tudom. Beengedsz?

-         -Csak ha elmondod, mit akarsz.

-         -Ha beengedsz, elmondom.

-         -Rendben. Gyere. – bemászott az ablakon. Kisebb-nagyobb próbálkozással.

-         -Na, mondjad, mit akarsz. – nem mondott semmit, csak a falhoz tolt. Sokáig csak néztük egymást. Pár centi választott el attól, hogy ajkaink egymáshoz érjenek.

-         -Nem bírom már. Muszáj utoljára. A mai nap katasztrófa volt. Nem bírtam ki, hogy meg ne csókoljalak, vagy, hogy ne érjek bármilyen testrészedhez. Nagyon nehéz. – súgta a fülembe gyengéden.

-         -Harry.. – elkezdte a combom simogatni. Nem is kell mondjam, hogy éreztem. Kirázott a hideg.

-         -Shh! – mondta még mindig a fülembe. De ekkor elemelte és a szemembe nézett. Följebb csúszott a keze és már a derekamnál járt, amikor már nem bírtam tovább és magamhoz húztam. Vadul kezdtünk el csókolózni. Nem akartam elengedni. Soha. Soha többé. Egy darabig a falnak dőlve, majd átverekedtük magunkat az ágyra. Szinte letépte rólam a ruhákat, de én is az övét.

Kifliben aludtunk el. Átkarolt és éreztem a leheletét a vállamon.

Másnap reggel délelőtt 11-kor keltünk fel Harry telefonjára.

-         -Szia. – mondta morcos hangon.

-         -Szia. Hol vagy?

-         -Emmánál. Majd megyek. Szia. – és lecsapta a telefont. Én addigra már felkeltem és épp ölelt volna át, de csak egy üres helyet látott maga mellett.

-         -Hova? – kérdezte.

-         -Megnézem, hogy anyáék mit csinálnak.

-         -Rendben.

Kimentem, de nem találtam senkit. Kiabáltam össze-vissza, de semmi. Bementem a konyhába és ott találtam egy cetlit. „Emma! Kimentünk a reptérre Anne-nék elé. Tudom, nem mondtam, hogy jönnek, de teljesen el voltál foglalva. Majd jövünk. Bátyád is ma jön fel. De ő csak este. Puszi, Anya”

Remek. – gondoltam. Visszamentem a szobába és láttam, hogy Harry visszaaludt.

-         -Hé! Keljél!

-         -Jó jó.

-         -Nincsenek itthon anyáék.

Kimentem a konyhába. Egy francia bugyi volt rajtam, meg egy póló. Ránéztem és..mi a..? Harry pólója volt rajtam. Na, mindegy. Neki álltam reggelit csinálni, amikor valaki megfogta a derekam és a vállamra tette a fejét.

-         -Mi jó készül itt?

-         -Palacsinta. – mondtam és feléje fordított.

-         -Elvetted a pólóm, így nem maradt más választásom, mint hogy így legyek egész végig.

-         -Direkt csinálod ezt?

-         -Mit is? – ekkor belenyúltam az egyik ujjammal a palacsintás tálba, és az ujjbegyemre raktam egy kis kence ficét, majd Harry arcára kentem.

-         -Hé!

Elkezdtünk szaladgálni a házban. Amikor elkapott, nagyon meglepődtem. Magával húzott a kanapéra.

-         -Harry. Mit csinálunk?

-         -Ha jól sejtem, fekszünk a kanapén. De lehet rosszul sejtem. – hasba vágtam és átfordultam úgy, hogy lássam Harry arcát.

-         -Nem arra gondoltam, te idióta. Mi ez? Mit csinálunk?

-         -Jól érezzük magunkat.

-         -De ez nem helyes.

-         -Mért ne lenne? Jó, igen, tudom szakítottunk, de attól még mért ne lehetne helyes?

-         -Mert nem és kész. Ja, van egy hírem. Nem tudom, hogy jó-e vagy nem. Majd te eldöntöd.

-         -Halljuk.

-         -Anyáék azért nincsenek itthon, mert kimentek a repülőtérre Anne-ért és Rob-ért.

-         -Hogy mi? – tágultak ki a szemei.

-         -Jól hallottad.

-         -Mi legyen?

-         -Pontosan ugyanezt kérdeztem az előbb.

-         -Ajaj.

-         -Én is ezt mondom.

-         -Add vissza a pólóm.

-         -Nem!

Megint elkezdett kergetni. A végén csókolózásba kötöttünk ki és az ágyamon voltunk, amikor megérkeztek anyáék. Gyorsan felpattantam és Harry is hiperaktív lett. Kimászott az ablakon és úgy tett, mintha most jött volna és bejött a bejárati ajtón.

-         -Sziasztok! – mondtam nekik. Odafutottam Anne-hez és Rob-hoz, hogy megöleljem őket.

-         -Sajnálom. – mondta Anne.

-         -Ne is foglalkozz vele. Hagyjuk a témát. – Nem akartam róla beszélni. Nem tudom mi ez a dolog, ami köztem és Harry között zajlik, de ki kell deríteni. Ekkor megjelent Harry.

-         -Hello! – és megtorpant. Annyira nem jó színész, de ezt jól játszotta. El is fordultam nehogy észrevegye, hogy nevetek. – Hát ti?

-         -Eljöttünk pár napra. Bocsi, hogy nem szóltunk.

-         -Semmi, semmi. Emma itt van?

-         -Itt vagyok.

-         -Beszélhetnénk?

-         -Persze. – ezzel megfogta a kezemet és behúzott a szobámba.

-         -Mi legyen? – kérdezte és leült az ágyamra.

-         -Ezt kérdezem már egy pár órája én is. Nem tudom.

-         -Én se.

-         -Szerintem itt kéne abbahagyni. Harry, mi szakítottunk.

-         -De, most itt leszünk még egy hetet. Nem fogom kibírni.

-         -Nehéz lesz, de meg kell próbálni. – odaálltam elé és felhúztam az ágyamról. – Kérlek.

-         -Ha ezt akarod.

Kimentünk a többiekhez. Mivel anyáék nem akarták, hogy egy hotelben aludjanak, ezért nálunk foglaltak helyet. Gemma velem aludt, Harry Eric-kel, bátyámmal. Anne és Rob anyáék szobájában, anyáék meg a nappaliban.

Aznap este a verandán vacsoráztunk, amikor hallottam, hogy pityeg egyet a laptopom.

-         -Elnézést. – felkeltem az asztaltól és a szobám felé tartottam.

Felnyitottam a laptopom és meglepődve tapadtam a képernyőre. Jake volt az. Skype-on akart beszélni. Elfogadtam a videó hívást és beszélgetni kezdtünk.

-         -És mikor jössz látogatóba? – kérdeztem kíváncsiskodva.

-         -Mikor menjek?

-         -Amikor tudsz. Vagy inkább úgy mondom, hogy amikor ráérsz.

-         -Hát..most épp egy filmforgatás közben vagyok, de ha lesz szabadidőm, mindenképpen elmegyek hozzád.

-         -Szabadon foglak.

*Harry szemszöge*

Egyszerűen nem bírom. A tudat, hogy itt van mellettem pár centire megőrjít. És nem tehetek semmit. Nem tudom meddig bírom. Mindenképpen kell valakivel beszéljek erről. A legjobb lesz ha felhívom a srácokat vacsora után.

Vacsora közben Emma elment. Tudtam, hogy a laptopja csipogott. Már vagy 20 perce nem jött ki. Kíváncsi voltam kivel beszélgethet.

-         -Szólok Emmának, hogy itt a desszert. – mondta Martha, Emma anyukája.

-         -Hagyjad, majd én. – álltam fel.

-         -Köszi, Harry.

-         -Ugyan.

Bementem a házba és lassan közeledtem az ajtója felé. Egy kicsit hallgatóztam, majd benyitottam.

-         -Hát..most épp egy filmforgatás közben vagyok, de ha lesz szabadidőm, mindenképpen elmegyek hozzád. – mondta a srác, akit nem láttam, de közelebb léptem és megláttam. Jake volt az. Azt az érzést, amit akkor éreztem. Nem tudom leírni.

-         -Szabadon foglak. – mondta Emma neki. Hogy mi???

*Emma szemszöge*

Harry hirtelen berontott és azt se tudtam hova figyeljek. Gyorsan válaszoltam Jake-nek, majd Harry-hez fordultam, akin láttam, hogy nagyon ideges lett. De miért is? Nem volt értelme a féltékenykedésnek. Egyrészt, mert már szakítottunk. Másrészt, meg azért, mert Jake-kel csak jó barátok vagyunk.

-         -Harry?! Mit akarsz?

-         -Anyukád mondta, hogy szóljak, mert desszert idő van!

-         -Oké, megyek. 1 perc.

-         -Rendben. – ezzel fogta magát és kisétált.

-         -Jake, most mennem kell, mert vacsorázunk és pont aközben írtál.

-         -Jaj, bocsi. Mért nem mondtad?

-         -Mindegy. És az a vicces az egészben, hogy itt van most Harry egész családja is, szóval..

-         -Értem. Menj csak, majd még beszélünk.

-         -Mindenképp! – kacsintottam. – Hello!

-         -Szia.

Kimentem és hirtelen minden szem rám szegeződött. Gondolom, Harry elmesélte kivel beszélgettem.

Teltek a napok és minden este kaptam az sms-ket Harry-től, s Jake-től egyaránt. Sőt néha bevillant egy-egy Zoé és Lauren üzenet is. Jake-nek és a lányoknak visszaírtam, de Harry-nek nem. Egyik este ismét vacsorázni kezdtünk el. Mindenki kint ült már a verandán és evett, amikor én bementem egy üveg vízért. Nem telt el 5 másodperc és két kezet éreztem a derekamon. Felismertem azokat a kezeket. Ismertem már az érintést, az illatot és azt, ahogy a haja csiklandoz. Beleborzongtam. Ki tud ennek a srácnak ellenállni? Sokszor gondolkoztam el azon a kis történeten, amit Harry mondott a „megcsalás’-ról, de egyszerűen nem találtam kifogást benne. Biztos, hogy igaz. Gemma is ezt akarta mondani, és ő nem hazudna. Harry meg tudta, hogy ha elmondja, akkor se kaphat vissza, csak tisztázni akarta a dolgokat. Bíztam benne még így is.

-         -Mért nem válaszolsz az SMS-ekre?

-         -Szerinted?

-         -Kérlek, Emma. – meresztette rám a kis kutya szemeket.

-         -Harry, tudod, hogy ez így nem fair.

-         -Háháhá. Kérlek. Na.

-         -Mit akarsz?

-         -Szerintem tudod.

-         -De, Harry, mi szakítottunk! Nem érted? Szakítottunk.

-         -Akkor elmegyek. – megfordult és kifelé vette az irányt.

-         -Harry! – nyúltam a keze után, s sikeresen elkaptam. – Maradj.

-         -Emma, tudod milyen nehéz nap, mint nap szembe néznem azzal, hogy elszúrtam és látnom téged nap, mint nap?  Nagyon nehéz visszatartanom magam. A tudat, hogy itt vagy mellettem pár centire, vagy esetleg pár méterre megőrjít. Azt hittem kibírom ezt az egy hetet, de úgy látszik nem. Megőrjít az, hogy nem nyúlhatok hozzád, hogy nem ölelhetlek meg, hogy nem csókolhatlak meg, hogy nem lehet minden ugyanolyan, mint tavaly nyáron.

-         -Nekem szerinted nem nehéz?

-         -Úgy vettem észre, hogy nem.

-         -De igen is. Egyszerűen nem bírom. Mindig kerülöm a tekinteted, hogy nehogy véletlenül elgyengüljek vagy ilyesmi. Nagyon nehéz, még ha nem is látszik. Próbálom eltakarni, hogy ne kérdezgessenek.

-         -Mért nem lehet minden olyan, mint tavaly nyáron?

-         -Igen. Mindannyian felszabadultak és boldogok voltunk. Egyszer minden véget ér. – majd lebiggyesztettem a számat.

-         -Sajnos.

-         -Ne menj el. – kérleltem halkan, lehajtott fejjel.

-         -Mért? Mondj egy okot, hogy miért kéne maradnom erre a pár napra. –  Nem tudtam megszólalni. Nem tudtam, mit kéne mondjak. Gondoltam kettőre is, de nem tudtam dönteni. Melyiket mondjam? Melyikre maradna? Ahogy felnéztem ő szép lassan sétált ki a konyhaajtón. Hagynom kellett volna, hogy elmenjen. Hagynom, hogy minden, ami volt feledésbe merüljön. Hagynom, hogy az az ember, aki tiszta szívéből szeretett elmenjen. Az az ember, aki miatt sírtam, de ő volt az egyetlen, aki mosolyra is tudta húzni a szám bármilyen kedvem volt.