3/5.rész

*Emma*

Amikor Laurent megláttam a mosdóba kétségbeesett arccal, azonnal tudtam, hogy történt valami. Amikor rákérdeztem tagadta, de úgyis kiderítem. Visszamentem a szobába, ahol Harry még mindig pucéran aludt az ágyon. Halkan beosontam, odahajoltam hozzá, hogy megpusziljam, de ő magával rántott, és így én kerültem alulra.

- Háhá. Mi ez az ing rajtad? - kérdezte.

- Ki kellett menjek a mosdóba. De te hogy-hogy már fenn vagy?

- Drága, már délután 1 óra van.

- Komoly? Akkor elnéztem az órát.

- Na, gyere vegyük le ezt az inget..

- Harry.. - szóltam rá. Bármilyen nehéz is volt ellenállni neki, meg kellett próbálnom.

- Jól van...

- Viszont van egy jó hírem. Holnap költözök! - vigyorogtam, mint a tejbe tök.

- Végre! - ölelt meg.

- De, most. Öltözz fel, s lefelé!

- Miért? A fiúk már megszokták.

- Tudod, itt van Dan, El és még ki tudja kik. - nem akartam elmondani, hogy Lau-t is láttam.

Lementünk reggelizni, s ott találtuk Louist, Eleanort, Liamet, Daniellet, Zaynt és Perriet. Egy bandatag hiányzott csak, plusz a két lány. A ház állapotáról nem beszélnék. Ahogy a ház belseje kinézett az valami katasztrófa volt.

- Srácok, hol van Niall? - tette fel a kérdést Liam.

- Megkeresem. – mondtam, s szerencsémre mindenki belegyezett. Benéztem az összes szobába, és persze, hogy a legutolsóba találtam meg. Benyitottam, s megláttam az alvó Niallt az ágyon, de senki más nem volt a szobában.

- Niall! - szólongattam. Kipislogott, majd hirtelen kipattantak a szemei.

- Hol van...? - kezdte el, de nem fejezte be.

- Ki?

- Senki. Mindjárt lemegyek. Kösz, hogy szóltál.

- Nincsmit. - Kezdett összeállni a kép.

*Lauren szemszöge*

Olyan gyorsan történt minden. Az utazás, a szilveszter, a 'nagy' találkozás. Nem gondoltam volna, hogy még mindig úgy el tud varázsolni, mint régebben. Hogy csinálja? Nem tudom. Mért esek vissza? Mert..még mindig szeretem. Petivel való szakításom nagyon megviselt. Nem annyira, mint a Niall-el való, de amikor szakítottunk egyből Niall-re gondoltam. Arra, hogy ha ő most itt lenne egyből meg tudna vigasztalni. De..nem volt.

*Emma szemszöge*

Lauren keresésére indultam. Rögtön a kertbe mentem és meg is találtam. Ott ült az egyik padon magába roskadva.

- Lau..mi a baj?

- Semmi. - elfordult.

- Tudom.

- Honnan? - fordult felém nagyra nyitott szemekkel.

- Maradjunk annyiban, hogy összeállt a kép.

- Emma, én nem ezt akartam. Nem tudom mi történt.

- Semmi baj. Ez mindenkivel megesik.

- Igazán?

- Na, jó, talán nem mindenkivel, de sok emberrel megtörtént már.

- Szánalmas vagyok.

- Dehogy vagy az. Okos, ügyes, szép lány vagy, aki elkövetett egy hibát. Ennyi.

- Nem bírom.

- De..lenne egy kérdésem.

- Igen?

- Hogy történt?

- A ''kis találkozásunk'' után kijöttem, megtalált, leült, beszélgettünk a többi meg...jött magától.

- Áhh..értem. Na, figyelj, most bejössz, eszünk egyet, aztán elmegyünk hozzánk, alszunk egyet és holnap elmegyünk vásárolni. Na, mit szólsz?

- Jó ötlet. De a bemenés nem megy.

- Egyszer úgyis szembe kell nézned vele.

- Tudom. De nem most.

- Hát jó. Ahogy akarod. Hívok egy taxit az utca végére. Otthon találkozunk!

- Rendben. Köszönöm, Emma.

- Ez természetes. - elment. Én meg bementem a többiekhez.

- Hol voltál, édes? - húzódott mellém Harry.

- Felébresztettem Niallt, de ahogy látom már itt van. Meg sétáltam egyet. - hazudtam mindenkinek.

- Emma, nem láttad a... - körbe nézett Niall. - a 'karkötőmet'? - érdekes hasonlatot használt Laurenre, de ő tudja. Szerencse, hogy megértettem mire vagyis kire gondol.

- De.

- És megmondod hol?

- Nálunk van. - kacsintottam.

- Köszi. El is megyek érte. Hello. – hallottuk az ajtót csapódni.

*Lauren szemszöge*

Elindultam az utca végére, s mire odaértem a taxi is megérkezett. Bevágódtam, bemondtam a címet, és elindultunk.

20 perc múlva meg is érkeztünk. Kifizettem a taxit, bebagtattam a házba, bementem Emma szobájába, és sírtam. Hogy miért? Én se tudom pontosan. Tán azért, mert tudtam, hogy Niall úgyse emlékszik semmire, és nem lesz úgyse folytatása.

*Niall*

Meg kell vele ezt beszélnem. Nem hagyhatom kétségek között. Nem akarom, hogy azt higgye nem emlékszem. Mert igenis emlékszem minden egyes mozdulatra, minden egyes csókra, amit váltottunk, minden kimondott szóra.

Amikor megérkeztem Emmáék házához, kopogtam, de nem nyitotta ki senki. Be akartam nyitni, de zárva volt, így hátulról közelítettem. Jól sejtettem, hogy az ki lesz nyitva.

*Lauren*

Az ágyon feküdtem, és éreztem, ahogy az ágy besüllyed mellettem. Felemeltem a fejem, és megláttam Niallt. Egy darabig csak ültünk egymással szemben. A szemünk beszélt.

- Lauren..azért jöttem, hogy elmondjam mindenre emlékszek.

- Hát csodás.. - felálltam, s járkálni kezdtem föl-alá.

- Bocsi, bocsi. Nem így akartam mondani.

- Akkor hogy?

- Az előző este csodálatos volt. - felállt, megállított. - Amikor megláttalak azt hittem képzelődök. Abban a pillanatban előtört minden régi érzés, emlék. Azok az emlékek.. - sóhajtott. - Minden veled töltött perc csodás volt, ahogy a tegnap este is.

- Niall..

- Shh.. - tette az ujját a szám elé. - Csodás egy este volt, de tudom, hogy vissza kell menned Magyarországra. Nem akarok szomorú búcsúzkodást majd. Maradjunk annyiba, hogy előtörtek belőlünk a régi érzések, és ezért történt meg.

- Minden szó igaz, amit mondtál. Én is ugyanígy érzek/éreztem. De..én nem is ezért vagyok kiborulva.

- Akkor..?

- Niall..nekem..van..valakim. - nyögtem ki végül.

- Ooooo..így már minden más.

- Ne érts félre. Tényleg minden szép volt, s ha lehetne tudod, hogy újra kezdeném, de nem akarok a régi saját csapdámba esni ISMÉT.

- Megértem..

*Niall*

Van valakije..Érdekes. Még jó, hogy nem mondtam többet, mert az még kínosabb lett volna. De mit tehetnék ha őrülten szeretem még mindig?

*Lauren*

Teljesen megijedtem. Van valakim? Normális vagyok? 5 percre rá megérkezett Emma, Nadia, Zoé és Harry.

- Hahó! - szólított Emma.

- Menj be a szekrénybe. - suttogtam Niall-nek.

- Mi?

- Gyerünk. Gyorsan. - s betuszkoltam, mielőtt kinyitódott volna az ajtó.

- Lauren! - futott oda hozzám Zoé.

- Zoé! - öleltük megegymást majd ránéztem Emmára. - Emma..

- Harry, drágám, magunkra hagynál? Majd később felhívlak.

- Rendben. Női dolgok.. - forgatta a szemét.

- Mi a baj? - jött oda hozzám. Erre kinyitottam a szekrényt, s megpillantotta Niallt.

*Emma*

 Azt hittem rosszul látok. Niall a szekrényemben. Ez is új.

- Mit csinálsz te a szekrényemben?

- Lau lökött be.

- Ja.

- Niall, magunkra hagynál? - kérte Lauren.

- Persze. Sziasztok.

- Hello. - köszöntünk kórusban.

- Mi történt? - s mindanyian levetődtünk az ágyamra.

- Niall idejött, elkezdte a monológját, hogy ő mennyire szeret és, hogy mindenre emlékszik..

- De ez tök jó! - örültem.

- Nem, nem jó Emma! - ugrott fel idegesen.

- Én meg nem értek semmit. - fakadt ki Zoé.

- Mi a baj Lauren?

- Nem akarom megint ugyanazt eljátszani, amit 2 éve. És már nem is tudnám.

- Ez hogy érted?

- Azt mondtam neki, hogy van valakim. - mindketten tágra nyílt szemekkel néztünk Laurenre.

- Hogy mi van??? - fakadtam ki most én.

- Tudom, de nem tudtam mást megoldást kitalálni.

- Mért nem mondtad meg neki az igazságot? Az nem fájt volna neki annyira. - itt már kiabáltunk egymással.

- Honnan tudod, hogy ez fájt neki?

- Te mondtad, hogy bevallotta, hogy szeret.

- Nem vallotta be, csak körülírta.

- Lauren, miért nem tudsz egyszer, csak egyszer a szívedre hallgatni..

- Mert most nem ő dönt. Megint legyen az ami 2 éve? Szenvedjek nap, mint nap? Ezt akarod?

- Dehogyis.

- Akkor? Attól még, hogy te újra összejöttél Harryvel, amit nem értek miért, nem kell mindenki mást újra összehozni. - kiment, s becsapta maga mögött az ajtót.

- Mi volt ez? - kérdezte Zoé.

- Ha akarja, majd elmondja. - feküdtem le az ágyra.