3/7.rész

Sziasztok! 
Először úgy terveztem, hogy ez lesz az utolsó előtti rész, de aztán változtattam rajta, mert lesz még egy Zoé-Zayn rész, aztán az utolsó jön! 
Jó olvasást ;) x

Másnap elkezdtem a pakolást, hiszen költöztem Harry-hez. Nagyon izgatott voltam. Harry-vel, a szerelmemmel, azzal az emberrel együtt élni, akit 16 éves korom óta szeretek. Hihetetlen érzés volt. Délelőtt összepakoltam az összes ruhám, piperecuccom és este fele már Harry-nél rendezkedtem be. Sajnáltam otthagyni Nadiát, de tudtam, hogy hozzá bármikor visszamehetek, ha valami nem épp úgy sül el, ahogy kellene.

- Mit akarsz enni vacsorára ? – kérdezte Harry. A nappaliban ültünk tévét néztünk, bár nem igazán tudnám megmondani, hogy mit néztünk, de valami romantikus film volt, az egyszer biztos.

-Nekem mindegy. Ahonnan rendelsz, onnan kérek én is.

-Rendelni ?

-Főzni akarsz ?

-Ez az első hivatalos éjszakád itt. Egy ilyen alkalmat meg kell valahogy ünnepelni.

-Jó, legyen.

-Valami csirke jó lesz ?

-Tökéletes. – elment a konyhába, majd egy 10 perc múlva visszatért, mint aki totál elfelejtett volna valamit. – Mi az ?

-Nincs itthon semmi.

-Harry...

-Lejössz velem a boltba ?

-Menjünk. – beugrottunk az autóba, és a Tesco-t céloztuk meg. 20 perc múlva oda is értünk, kipattantunk, vettünk egy nagy bevásárló kocsit, teleraktuk mindenféle rágcsával, ennivalóval, innivalóval, egy pár üveg pezsgővel, borral, martinival is, és miután a pénztárnál egy negyed órát eltöltöttünk, visszamentünk a kocshoz, bepakoltunk, s visszatértünk Harry házához.

-Na, segítsek ? – kérdeztem tőle, miközben a konyhába pakoltam be a szatyrokat.

-Közös főzés ? Benne vagyok. – kiosztottam a feladatokat neki, de egyre többször járt máshol hol fejben, hol a keze. Ilyenkor rácsaptam a kezére, s dolgozott tovább. A mártást kavargattam, amikor mögém állt, átölelt, s a fülembe suttogott.

-A desszertet kérem először. – elgyengültem. Teljesen. De, nem adtam meg magamat.

-Majd a végén. – rákacsintottam.

Lassan készen is voltam a vacsora elkészítésével, leültünk az asztalhoz, de valami furcsa volt Harry-be, ahogy ránéztem.

-Mi a baj ? Nem jó a csirke ?

-De, de nagyon jó. Finom lett. – halvány mosoly megjelent az arcán, de hamis volt. Ebben biztos voltam.

-Akkor ?

-Mi ez ? Megmagyaráznád ? – elémtolt a laptopját, és egy képet mutatott. Egy képre, amire nem voltam felkészülve. Egy kép volt, ahogy eljövök Jake szállodájából Londonban. Ezzel nem is lett volna baj, de volt egy másik kép alatta, amin én voltam meg Jake, ahogy elhagyom a házát L.A-ben.

-Nincs mit megmagyarázni. – Nem éreztem bűnösnek magam.

-Nincs ? Itt van kettő, ismétlem kettő kép, amin Jake házát hagyod el.

-Igen. És ? – egyre idegesebb lettem, és ahogy észre vettem, ő is.

-És ? Mikor ? Hol ? Miért ? Minek ?

-Még a nyáron, szóval nem hiszem, hogy meg kéne magyaráznom.

-Nem kéne ? – szinte kiabáltunk egymással.

-Nem. Harry nyáron történt egy kis baleset.

-Annyira tudtam.

-Mit ? Hogy ha szakítunk, akkor Jake-kel fogom vigasztalni magamat ?

-Mért ? Nem vigasztalás volt ? Vigasztalás utáni ?

-Semmi nem volt. Nem fogod fel ? Egyszer megtörtént, és nem miután szakítottunk. Utána már túl voltam még egy nehéz szakításon.

-Pedig, ahogy szakítottunk futhattál volna a karjaiba. Hisz ezt akartaad azóta, amióta megismerted Jake-et.

-Dehogyis ! Elment az eszed ? Hogy feltételezhetsz rólam ilyet ?

-Ezek után ?

-Ezek után ? Mi ? Most komolyan, Harry, ezen akadtál fel ? Hogy nyáron történt egy baleset ?

-És pont Jake volt a közelben.

-Nem volt eltervezve. Kimentem hozzá, mert meghívott, egyik este viszont csúnyán berúgtunk, és megtörtént. Ennyi.

-Aha. Ennyi. – kiment a bejárati ajtón. Én pedig összecsuklottam. A földre rogytam, és sírtam.

*Zoé szemszöge*

Nadia lakásán voltunk. Nadia, Lauren és én. Szomorú este volt, mivel elment Emma, de úúgy döntöttünk nem siratjuk, ezért beszereztünk pár üveg piát, Nadia áthívott pár srácot, és egész jól elszórakoztunk. Vicceket meséltünk, karaokeztunk, pizzát is rendeltünk, meg össze.vissza hülyéskedtünk a lakásban meg az udvaron. Egyszer csak csengettek.

-Kinyitom ! – kiálltottam. – Zayn ?

-Szia Zoé. Zavarlak ?  - hátra néztem, majd kiléptem az ajtón becsukva magam után.

-Mit keresel itt ?

-Nincs kedved sétálni ?

-Ha sétálni akarsz, az már jót nem jelent.

-Miért is ?

-Emlékszel, amikor 2 éve a randim után Ned-del is sétálni akartál ?

-Igen, de az a séta annyira rossz volt ? – elővette sármoos mosolyát, amitől én legbelül egyre csak gyengültem el.

-Hát...na jó, megadom magam.

-Na, látod. Akkor ?

-Legyen, de felhúzok egy pulcsit, várj ! – bementem a házba az egyik pulóveremért, majd észrevétlenül ki is osontam a bejárati ajtón. – Na, mehetünk ! – elindultunk a végtelenségbe.

-Hogy vagy ? Milyen az egyetem ?

-Jól, köszi. Minden jó, hála istennek. Az egyetem nehéz, de én akartam, szóval hajtok gőzerővel, hogy ne bukjak meg.  De tudom, hogy nem azért hívtál el sétálni, hogy az egyetemről beszélgessünk.

-Mi ? Pedig érdekel.

-Tudom, hogy érdekel, nem is ezt mondtam, csak ismerlek annyira, hogy tudjam, valami baj van, vagy akarsz valamit. Mondjad. – oldalról meglöktem egy kicsit bíztatásképp.

-Öhm...hát..izé..szakítottunk Perrie-vel. – na, ezen kissé meglepődtem.

-Mert ? Miért ? Mi van ? Mikor ? Miért ?

-Ugye tudod, hogy háromszor is megkérdezzted, hogy miért ? – felnevetett.

-Jól van, na. Ne nevess ki ! – belebokszolt a vállába.

-Jól van, jól van. Bocsánat.

-Szóval, miért ?

-Rájöttem, hogy egy valakit szeretek, de azt nagyon. – nem néztem rá, hanem a földet pásztáztam. Éreztem, hogy ő viszont engem néz.

-Kit ? – bevallom, féltem a válaszolt.

-Téged.  – felnéztem. Rá. Egy időre megszűntem létezni. Csak őt néztem. Pár másodperc lehetett, de én mégis egy örökkévalóságnak éreztem.

-E-en-ge-e-m ? – dadogtam, mint egy idióta.

-Igen. Miért olyan hihetetlen elhinni ? – mosolygott, és ezen már én is mosolyogtam.

-Nem tudom. Tán azért, mert mi egyszer már szakítottunk, és mindketten tovább léptünk.

-Tovább ? Mikor ? Sose jutottam túl rajtad. – Viszont, ez volt a legaranyosabb, amit valaha egy srác mondott nekem.

-Ez kedves, de nem hiszem, hogy menne.

-De, Zoé..

-Zayn, emlékszel, hogy mi miért hagytuk abba annak idején ?

-A távolság miatt.

-Pontosan. Szerinted ez mára már változott ?

-Nem. – lebiggyesztette ajkait, és lehajtotta a fejét.

-Sajnálom. – én is szomorú lettem. – De túl kell lépnünk mindkettőnknek. Meg kell próbálni. – hirtelen mintha felvillanyózodott volna : mosolyogott, mint a tejbe tök. – Mi az ?

-Lenne egy megoldásom.

-És mégis mi ?

-Költözz hozzám. – köpni-nyelni nem tudtam.

-Hogy mit csináljak ?

-Itt is van egyetem, be tudnál iratkozni, és nálam ellakhatnál.

-Zayn...nem is tudom.

-Dehogynem tudod. Persze, ha nem akarod, akkor fölösleges volt, hogy elmondjam, de ha még szeretsz, és akarod folytatni, akkor meg lehet próbálni. Sose tudhatod ! – elgondolkoztam egy pár percre. Ha ide költözöm, Zayn-nel lehetek, Londonban járhatok egyetemre, és Emmához is közel lennék. Viszont, ha nem, akkor Zayn és köztem mindennek vége, és most tényleg, örökre, Emmával se találkoznék annyit, és Budapesten járhatok továbbra is egyetemre, amit szeretek, mert nagyon jó város, de azért Londonhoz semmi sem ér fel. Szóval, hogy mi a válaszom ?

-Rendben.

-Rendben ?

-Igen, rendben. – felkapott, megölelt, és egy cssók is elcsattant. – De, még meg kell beszéljem anyuékkal.

-Mindenképp ! – fülig ért a szája. Nagyon aranyos volt.

*Lauren szemszöge*

Egész este, miközben a fiúkkkal, meg Nadiával lógtam, sokszor gondoltam Niall-re, s arra, hogy mi legyen. Soha nem jutottam helyes válaszra. Egyáltalán van helyes válasz ? Nem hinném. Lehet meg kéne fogadnom Emma tanácsát, és a szívemre hallgatni. Mondjuk, ide költözhetnék, beiratkozhatnék az itteni egyetemre. Rögtön megjelent a villanykörte a fejem fölött.

-Nadia ! El kell mennem ! – felvettem a táskám, a kabátom, meg a cipőm.

-Hova mész ilyenkor ? – megnézte az órát ? – Fél1-kor ?

-Majd jövök ! Sietek ! Ne várj meg ! – elvittem a kocsikulcsait is. Igaz, még soha nem vezettem Londonban, de ezt is ki kell próbálni, nem ? Eléggé féltem, de sikerült. Néhányszor azt hittem baleset lesz, de csak én lihegtem túl. Ez a másik oldalon közlekedés kiakaszt. Szerencsére épségben odaértem Niall lakásához. Csöngettem, dörömböltem az ajtón, amíg ki nem nyitotta valaki.

-Amy ? – lepődtem meg.

-Lauren, ugye ?

-Igen. Niall itt van ?

-Igen. Gyere be. – elment Niallért.

-Lauren ? – jelent meg a célszemély.

-Szia Niall ! Nem akarlak zavarni. Látom vendéged van.

-Vendégeim, helyesbítelek. Amy meg a barátja eljöttek meglátogatni. – egy kicsit megnyugodtam, és fellélegeztem. – De, mi van ? Olyan furának tűnsz.

-Kocsival jöttem, és hát most vezettem életemben először a másik oldalon, úgyhogy kicsit kivagyok. – felnevettet.

-De, ügyes vagy, mert nem okoztál balesetet.

-Na, ja. Az se elsődleges.

-Kimenjünk sétálni ?

-Mhm. – felkapta a kabátját, hátra kiáltott, hogy kimentünk, és majd jön.

-Szóval, miért jöttél ide hajnali 1-kor ? Mi volt ilyen sürgős, hogy nem tudott várni holnap reggelig, mondjuk ?

-Ez. –és megcsókoltam. Elmondhattam volna szavakkal is, de a tettek mégiscsak biztosabbak.

-Hm. Ez tényleg nem várhatott holnapig. – felkapott, megpörgetett, és ismét csókolózni kezdtünk.

*Emma szemszöge*

2 órán át ültem a kanapén, egyedül, Harry lakásában. Nem sokkal később meghallottam a kocsit, ahogy begurul a garázs elé. Felugrottam a kanapéról, az ablakhoz siettem, hogy megbizonyosodjak arról, hogy tényleg ő az. A bejárati ajtó nyitódott, s gyorsan be is csapodótt. Hátra fordultam, és Harry már ott állt.

-Harry, én nagyon sajnálom. De, nem érzek iránta semmit, te is tudod. Csak te vagy a fontos.

-Tudom. – közeledett, így én is. Előttem állt, karjait kinyújtotta, és magához ölelt. – Sajnálom, hogy kiabáltam.

-Én is hibás voltam.

-Felejtsük el. – megkönnyebültem.

-Szeretlek.

-Szeretlek. – megcsókolt.