Elmosolyodtam. Visszaírtam neki.
’Szia. Jó
lenne, de tudod, nekem van barátom. Emma xx’.
5 perc után megszólalt a telefonom: I got a
hangover..uhohohohoh. Felvettem. Harry volt az. A haza fele utat végig
beszéltük.
- -
Ma este 6-kor?
- -Harry..
-
-Mi az?
- -
Semmi. Majd
megoldom.
-
-Bízom benned.
Segítek.
Amikor hazaértem 5 körül járt az idő. Visszafeküdtem az
ágyba, s elaludtam. Délben felkeltem. Mindenki fenn volt már, beleértve Josh-t
is. Ő készítette az ebédet. Mindenkit üdvözöltem, s elmentem a fürdőszobába,
hogy lefürödjek és rendbe tegyem magam. A fürdőszobából egyenesen a szobámba
mentem. Felöltöztem, majd Zoé lépett be. Elmeséltem neki az éjszakát, vagyis a
hajnalt. Nem jutott szóhoz, csak mosolygott. Ekkor Lauren is csatlakozott
hozzánk. Neki is elmeséltem és mindketten beleegyeztek, hogy fedeznek engem
este. Egyikőjük se szívlelte Josh-t, s már én is egyre kevésbé voltam oda. Tudtam,
hogy ezzel megbántom Josh-t, de a kísértés nagy volt. Nagyobb, mint aminek egy
ember képes ellenállni. Csak egy találka,
semmi több, győzködtem magam. Laurennel figyelmesen kisonfordáltunk a
szobából mikor hallottuk, megszólalni Zoé telefonját. 5 percet beszélt, majd
kijött.
-
-Mi a baj, Zoé? –
néztem rá kétségbeesetten
- -
Semmi. – emelte fel
a fejét Zoé. – Zayn hívott.
- -
Mit akar? –
kérdezte Lauren.
-
-Találkozni.
- -
Na, ez tök jó. –
mosolyogtunk rá.
Nem értettem, mért nem örül, hiszen erre vár egy ideje.
- -
Nem volt jókedvű a
hangja…- mondta elkenődve, mi pedig nem tudtuk, hogy most vigasztalni kezdjük,
vagy győzködni, hogy biztos csak túlreagálta.
Felöltözött és elindult a Starbucks kávézóba, ahol
találkozott Zaynnal.
*Zoé szemszöge*.
-
-Szia. – ölelt meg.
– Foglalj helyet. – mondta, s kihúzta a széket.
-
-Szia. Köszi.
Leültünk, kikértük a kávénkat. Mindketten ugyanazt
kértük. Meglepődtünk, de csak nevettünk rajta.
-
-Szóval.. – kezdte
Zayn.
- -Szóval..Mit
szeretnél?
- -A tegnap este..
- -
Igen?
-
-A csók..
-
-Ja..
-
-Figyelj, nagyon
kedvellek. Aranyos vagy és jófej, de olyan jól összebarátkoztunk, hogy vétek
lenne elrontani.
Először azt hittem rosszul hallok. Azt hittem, ő is
akarja a folytatást. De nem. Hogy tévedhettem ekkorát? Nem is tudom, mit
gondoltam…hová tettem az eszem, mikor arról álmodoztam, hogy majd Ő meg én!?
-
-Igen, igen. Értem.
Vagyis…jó, persze. Ahogy akarod. – dadogtam összevissza. Képtelen voltam
összerakni legalább egy értelmes mondatot.
-
-Nem voltunk
magunknál. Kis baleset.- Kis baleset? KIS
BALESET??? Gördeszkázni és elesni, az kis baleset. Egy csók viszont,
bárhogy is nézem, nem az!
-
-Igen. – válaszoltam
mégis egyszerűen. Úgy éreztem magam mintha egy kést szúrtak volna a szívembe, a
mellkasom közepébe, és ez teljesen megnémított.
Én igenis szerettem volna, ha tovább megyünk a
barátságon. De ha ő így, akkor nem tehetek semmit. Megittuk a kávét.
-
-Hazakísérlek. –
mondta Zayn kedvesen.
-
-Okés. - legszívesebben
azt mondtam volna neki, hogy nem kell, hogy hazakísérjen, hogy nem kell tőle
semmi, de mindig is gyáva voltam felemelni a hangom valakivel szemben. - De
várj…a lányok megkértek, hogy vigyek nekik kávét. Megveszem, és indulhatunk.
-
-Rendben. Kint
megvárlak. Addig hívok taxit.
Megvártam míg kimegy és berohantam a mosdóba. Egyszerűen
nem bírtam. Ez a szúrás jobban fájt, mint gondoltam volna. Bementem az egyik wc
fülkébe és sírtam. Sírtam, pont mint kiskoromban, ha az ovis szerelmem nem
akart velem játszani. Annyi különbséggel, hogy már mindketten felnőttünk…a
játék mégis ugyanaz, kicsit ugyan durvább eszközökkel, de a végén így is- úgy
is sérül valaki. Az nap én vesztettem…én sérültem.
10 perc után kimentem, letöröltem az arcom és felvettem a
’semmi baj’ arcom. Kifutottam a kávézóból Zayn felé. A taxi már ott várt.
-
-Hol van a kávé? –
kérdezte kicsit meglepődötten, miközben kinyitotta nekem a taxi ajtaját.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése