1/28.rész

Sziasztok!
Bocsánat, hogy ilyen későn hoztam, de egyszerűen nem volt időm..De most!
Remélem élvezitek majd ezt a részt ;) xx

*Emma szemszöge*

Mindannyian nagyon izgatottak voltunk a koncert miatt. A koncert 8-kor kezdődött, de mi kicsivel előbb odamentünk, hogy még dumálhassunk egy kicsit Ed-del. A hátsó ajtón egyenesen Ed öltözője felé vettük az irányt. Beinvitált minket, pár percet beszélgettünk aztán elfoglaltuk a helyünket a közönség soraiban. A koncert közben mindenki sikoltozott, kivéve minket, lányokat. Soha nem értettem az ilyen embereket. Én, ha elmegyek egy koncertre, akkor azért megyek, hogy élvezzem, nem hogy sikítozzak.

A koncert tökéletes volt. Mindannyian imádtuk. Ed hangja megnyugtató volt. Ezután nem sok kedvünk volt elmenni bulizni, hisz akkor abban a pillanatban pont jól éreztük magunkat. Nem akartuk elrontani valami bulival. Pont jó volt. Pont jókor.

A koncert végén odamentünk Ed-hez, hogy elköszönhessünk.

-          -Akkor majd V-fest-en, ugye?

-          -V fest? Mikor? Hol? – néztünk értetlenül a fiúkra.

-          -Nem mondtuk? Augusztus közepén megyünk. – mondta Liam.

-          -Ezt az apró részletet kifelejtettétek. – „durcizott be” Lauren.

-          -Majd otthon megbeszéljük. – mondta Harry. Mindig kerüli a konfliktusokat. Haha.

Elbúcsúztunk Ed-től, a srácok hazavittek minket, s természetesen megbeszéltük a dolgot.

A megbeszélés után mindenki elvonult, sőt még Lauren is. Nem kérdeztük hova megy, hiszen nyilvánvaló volt.

*Lauren szemszöge*

Mikor a házunkhoz értünk, Niall odalépett mellém és a fülemhez nyomta a száját.

-          -Nem akarsz ma este nálam aludni? Még nem is voltál nálam.

-          -Dehogynem! Szívesen.

Miután megbeszéltük ezt az egész V-festes dolgot, megkértük Harry-t, hogy vigyen el minket. 30 percig utaztunk, amikor végre odaértünk. Megköszöntük a fuvart, felmentünk a lakásába, s leültünk a kanapéra.

-          -Van egy meglepetésem.

-          -Mégpedig?

-          -Kövess! – utasított.

A szobája felé vettük az irányt. Kinyitottam az ajtót, s előre engedett, mint egy úriember. Ebben a világban kevés az ilyen pasi. Odavezetett az ágyhoz. Leültem, ő pedig elment a magnó felé. Bekapcsolta a magnót, ahonnan halk zene szólt. Elindult felém, majd mikor odaért hozzám előhúzott egy csokor tulipánt a háta mögül. Csodálkoztam. Ez hogy a fenébe került ide? De, ebben a percben, másodpercben mindegy volt. Piros tulipán. Emlékezett rá, hogy ez az egyik kedvenc virágom. Ez az apróság nagy örömöt okozott.

Leült mellém, és kis csókokat váltottunk. Először a nyakamat kezdte puszilgatni, majd az arcomat, s végül megtaláltuk egymás ajkait.

Abban a pillanatban nem érdekelt semmi és senki. Örültem, hogy itt lehetek vele. Egyre forrósodott a hangulat és egyre hevesebben csókoltuk egymást.

*Emma szemszöge*

Éjszaka nem tudtam aludni, ezért kimentem a nappaliba, és gondoltam felmegyek netre. Úgyis régen voltam már fenn hajnalok hajnalán a közösségi oldalokon. Az első, ahova beléptem az a Twitter volt. Először féltem fellépni, de bátorságot merítettem és megnéztem a megjelöléseimet. Rengeteg tweet volt. Mielőtt végig olvastam volna párat, ezt írtam ki:

„Good times in London. Love there! xx”

Ezután ezrével jöttek a kérdések. Könyörgöm. Ne engem támadjatok. Persze, voltak, akik gratuláltak, és megjegyezték, hogy milyen aranyosak vagyunk együtt, de voltak olyanok is, akik nem barátkoztak meg még a gondolattal.

Miután pár tweet-re válaszoltam és párat vissza is követtem, kiléptem és átmentem Facebookra, plusz WeHeartIt-ra, hogy képeket nézegessek. Facebook-on visszaírtam, azoknak, akik írtak, majd képek után kutattam. Miközben rólunk készült paparazzis fotókat néztem, rám írt valaki chaten.  Ilyenkor fent van még valaki? – csodálkoztam. Mikor megláttam ki írt, ledöbbentem. Dávid írt. Dávid. Már a múltkori levél is furcsa volt. Pár hónapig nagyon jól elvagyunk, majd eltűnik, és most újra visszatér. Természetesen, visszaírtam neki, és beszélgetni kezdtünk. A beszélgetésünk felénél kijött Zoé is, azzal, hogy nem tud aludni. Leült mellém, bekapcsolta a másik gépet. Nem sokkal később elment aludni, így én is kiléptem Facebook-ról. Visszanéztem Twittere, és észrevettem 3 érdekesnek tűnő tweet-et.

Az egyik Zoétól származott.

„Sitting in the living room ’cause we can’t sleep haha @emmamiller”

Azonnal vissza is írtam neki, bár fölösleges lett volna, mert egymás mellett ültünk.

„*at 3.06 am I think this is an important information. have to sleep.. xx”

A másikat Louis írta.

„@emmamiller you’ll be my fifth sister J hope u liked the concert! x”

„@Louis_Tomlinson Yey! soooo you’ll be my second brother! love it now. i really really loved it! xx”

A harmadiknál ledermedtem. Harry anyukája írt.

„2 days and I’ll see my son. So so so happy! J @emmamiller can’t wait to get to know you xx”

@AnneFoxyCoxy I love your twitter name! Me too x”

Miután visszaírogattam mindenkinek, úgy döntöttem ideje lenne aludni.

Aznapra nem terveztünk semmit, csak punnyadást. Bár, mint kiderült aznap estére Josh és Joey szülinapjára voltunk hivatalosak. A FunkyBuddha nevű helyen volt megtartva. Este 11-kor mentünk oda, és nagyon sokan voltak. De volt ott minden: pezsgőben fürdés, csoport ivászat, tortába fejelés és minden egyéb. Éjjel 1 óra lehetett, amikor kezdtünk belejönni a táncolásba meg az ivásba.

-          -Héj! – fogott meg Josh a táncparketten.

-          -Bocsi. Nagy volt a lendület. mosolyogtam rá.

-          -Semmi baj. Leülünk?

-          -Persze.

-          -Mit kérsz?

-          -Igyunk egy tequilát!

-          -Rendben. – s máris hozta.

-          -1..

-          -2..

-          -3.. – mondtuk egyszerre és lehúztuk.

-          -Jó újra látni. – mondta.