1/29.rész

Hello!!! Itt van a nyár befejező része! De ez még nem a vég..;)

Ajánlott zene: Summer Love

Eljött a másnap, amit egyikőnk se várt. Augusztus 31, péntek. A felkelés után mindannyian átmentünk a „mi házunkba”, hogy együtt reggeli/ebédeljünk. Ott volt az 5 fiú, El, Dani, nagynéném, a férje és a két unokatesóm. Miután mindannyian befejeztük az evést, elmentünk pakolni. Előző nap, amikor pakolnunk kellett volna, nem csináltunk semmit, csak a házat tettük rendbe, feltakarítottunk, kimostunk és elővettük a bőröndöket. Úgyhogy most kellett. Bementünk a szobánkba, elővettük a bőröndöket, és pakolni kezdtünk. Még nehezebb volt, úgy, hogy a fiúk ott ülnek, és néznek közbe.

-          -Nem akarom, hogy elmenj. – ölelt át hátulról Harry.

-          -Hidd el, én se. De..muszáj.

-          -De ne legyen muszáj. – fordított magához, s lágyan megcsókolt.

Ekkor már a sírás kerülgetett, de egyfojtába mondogattam magamnak, hogy légy erős!, ami ebben a pillanatban, elég nehéz volt.

*Lauren szemszöge*

Mért van augusztus 31.-e? Miért? Nem akarok hazamenni. Ránézek Niall-re, és sírni van kedvem. Nem akarom itt hagyni. Nem akarom itt hagyni ezt a várost. Épp a pólóimat pakoltam be a táskába, amikor Niall megfogta a kezemet.

-          -Minden oké? – kérdezte.

-          -Igen. – majd rájöttem, hogy nem, semmi nem oké. – Nem, semmi nem oké. Nem akarok elmenni. Nem akarom, hogy elváljunk. – felállt, odajött hozzám, s megfogta a kezem.

-          -Tudom. Én se akarom, hogy elmenj. Ha lehetne, akkor most rögtön elszöknék veled valahova..

-          -Jó lenne.. – s megcsókolt.

*Zoé szemszöge*

Augustus 31. Eljött a búcsú ideje. Nem gondoltam volna, hogy ez a nap is eljön. Vége a nyárnak, és ezzel a szerelemnek is vége? A kérdés, hogy együtt maradunk-e nagyon foglalkoztatott, de nem akartam a lányoknak mondani, főleg nem Zayn-nek. Zayn az ágyon ült, és nézett. A szemei bánatot mutattak, és így nehezebb volt a pakolás. Abbahagytam, és leültem mellé az ágyra. Megfogta a kezem.

-          -Zoé..szeretlek. – mondta ki AZT a szót. Nem lepődtem meg, nem sokkoltam le. Egyből válaszoltam neki.

-          -Én is szeretlek. – megölelt, majd lassan megcsókolt.

*Emma szemszöge*

A pakolás után elindultunk a reptérre. Ahogy a kocsiban ültem minden érzés átment rajtam. Két szerelmet kell, most itt hagyjak. London, az egyik. Mai napig emlékszem arra érzésre, amikor megérkeztünk a lányokkal. Kiléptem a metró állomásról London utcáira és egyszerűen magával ragadott. Nem tudom, hogyan és miképp, de egyszerűen varázslatos volt. Soha nem éreztem ilyet egy város iránt. És a másik meg, Harry. Soha nem gondoltam volna, hogy találkozom velük, sőt még össze is jövök valamelyikkel. Emlékszem november volt, amikor megláttam őket YouTube-on. Az első hallgatásnál felfigyeltem rájuk. Nem gondoltam volna, hogy ilyen szintű rajongás veszi kezdetét. Később kezdett enyhülni, aztán a találkozásunk után próbáltuk enyhére venni a figurát. Még mindig bennem/bennünk van a rajongás és bennünk is lesz, de nem olyan szinten, mint egyeseknél.

Előző este már becsekkoltunk, hogy legyen egymás melletti helyünk, így erre már nem volt gondunk. A repülő 4.10-kor indult, de mi már 2.50-kor ott voltunk.

Először nagynéniméktől búcsúztunk el. Megköszöntem Brendának és Peternek mindent. Hogy befogadtak, hogy etettek – néha napján - , hogy segítettek, és úgy mindent. A következő Nadia volt. Nadiánál már kijött pár könnycsepp. Majd El és Dani került sorra. Na, ott, már sírtunk. A két lánnyal nagyon jóba lettünk ez alatt a pár hónap alatt. És a legvégén az 5 srác. Na, ott már eltört a mécses. Tudtuk, hogy ez lesz a legnehezebb, de hogy ennyire. Odaléptem Harry-hez. Ő volt nekem a legutolsó ember, akitől el kellett búcsúzzak. Nem bírtam a szemeibe nézni, de ő nagyon is azt akarta. – Elég hülyén hangzik ez az egész búcsúzkodás, mintha egy drámában lennénk, de tényleg ilyen volt. Ki tudja, mikor látjuk újra egymást? Hiszen a fiúknak ott van a munka, a banda, nekünk meg a suli. –

-          -Em..Sose volt erősségem a búcsúzkodás. Sose tudtam, hogy kell.

-          -Nem akarok búcsúzkodni. – hajtotta a fejemet a mellkasára.

*Lauren szemszöge*

Ahogy mentünk végig mindenkin, éreztem, hogy nem lesz könnyű megállni, hogy ne sírjak.

Amint Niall-hez értem végképp eltört a mécses.

-          -Lau..drágám, ne sírj! – mondta a fülembe suttogva. – Szeretlek. – és kimondta.

-          -Én is szeretlek. Nagyon fogsz hiányozni!

-          -Nekem jobban! – s fejemet a vállába temettem.

*Zoé szemszöge*

Akármilyen erősnek mondtam magam, most elgyengültem, de totálisan. Olyan érzésem volt, mintha egy nyálas romantikus filmbe csöppentem volna bele, de aztán rá kellett jöjjek, hogy ez a valóság.

Odaértem Zayn-hez, belenéztem a szemébe, és hullottak a könnycseppek a padlóra.

-          -Hoztam neked valamit. – és előhúzott egy liliomot a háta mögül. – Á! De ez így nem jó.. – letörte a szárát, és a hajamba tűzte.

-          -Köszönöm! – megöleltük egymást.

*Emma szemszöge*

A búcsúzkodás után, könnyek közt, sétáltunk a duty free felé. Megnézték a jegyünket, átvilágítottak, és beértünk. Leültünk egy bárba, ittunk egy kávét, meg vettünk egy vizet az útra.

Közeledett a 3.45, és el is kezdték a beszállást. Én Lauren-nel ültem, Zoé meg Ashley-vel. Én ültem az ablak mellett, mivel le akartam fényképezni Londont felülről, hiszen most tiszta volt az ég, nem úgy, mint amikor jöttünk. Elhelyezkedtünk, majd kinéztem az ablakon. Minden olyan.. Londonos volt. Hát, igen, a repülőtér szép, de az ember általában nem arra kíváncsi.

4.15 perckor indultunk el, de még egy 20 percet tekeregtünk a reptéren a légi dugó miatt.

Elővettem a naplómat.

-          -Mi ez? – kérdezte Lauren.

-          -Egy napló.

-          -Egész nyáron naplót írtál?

-          -Eltaláltad. Minden napot megörökítettem ebben a kis könyvben.

-          -De jó.

-          -Kíváncsi leszek, milyen lesz majd visszaolvasni.

-          -Érdekes lesz, az biztos.

A repülő felszállt, s hazafele tartottunk. A naplómban pont az utolsó lap volt, amire az aznapot írtam. Visszagondoltam az elmúlt napokra, hetekre, hónapokra, és ezzel a mondattal fejeztem be: Imádtam. Ebben a szóban minden benne volt. Más kérdés, hogy más, hogy értelmezi, de elég, ha én tudom, hogy mit jelent ez a szó. Becsuktam a naplót, és kinéztem az ablakon. Párizs fölött járhattunk. Nem láttunk sokat belőle, csak a felhőket.

6.50 perckor landolt a gépünk Budapesten. Azt hittük furcsa lesz hazajönni, de olyan volt, mintha előző nap jártunk volna Magyarországon. Mire kiértünk anyum már várt minket. Lauren, Zoé és Ashley szülei aznap dolgoztak, így azt beszéltük meg, hogy anya eljön értünk, és otthon találkozunk az ő szüleikkel. Anya felé lépkedtem, amikor kaptam egy sms-t. Elővettem, megnéztem, de nem tudtam mit reagálni rá, ezért inkább visszatettem a zsebembe, és odaszaladtam anyuhoz. Nagy ölelkezések után elindultunk hazafele. Egy kicsit lemaradtam, hogy újból elővegyem a telefonom, és válaszoljak az sms-re. Elolvastam újra és újra.

-          -Mi a baj? – jött mellém Ash.

-          -Semmi, semmi.

-          -Biztos?

Erre a kérdésre inkább megmutattam az üzenetet. ’Szia. Ahogy hallottam, ma jössz haza. Bocsi, hogy nem írtam egész nyáron. Találkozzunk valamikor! Beszélnünk kell!’

-          -Tomi írta? – lépett oda Zoé.

-          -Igen. – nagyon kíváncsi lettem, hogy mit akarhat.

1 óra múlva megérkeztünk Szekszárdra. Mindannyian abban a hitben voltunk, hogy a gimink parkolójában találkozunk a lányok szüleivel, de tévedtünk. Ehelyett egy kis házhoz érkeztünk. A ház előtt várt minket Lauren szülei és bátyja, Zoé szülei és nővére, Ashley szülei és öccse, na meg az én apukám és bátyám. Puszi, ölelés és már bent is voltunk a házban. Felkapcsolódtak a lámpák, és a barátaink ugrottak elő MEGLEPETÉS-t kiáltva. Nem tértünk magunkhoz. Végül elmosolyodtunk, és odamentünk hozzájuk ölelkezni. A szüleink korán elmentek, hogy hagyjanak minket bulizni. Bár most a legszívesebben aludtunk volna, de ha belegondolok aludni alig tudtunk volna, úgyhogy jobb volt az a buli.

Mindenki a nyárról kérdezősködött, s mi lelkesen meséltünk. Majd felálltunk egy ilyen színpad szerűségre, hogy köszöntőt mondjunk.

-          -Köszönjük! Ez nagy meglepetés volt. Vicces, hogy ma egy búcsú buliban voltunk, most meg egy hazaváró buliban. – ekkor megpillantottam Tomit.

Lauren folytatta, de arra már nem figyeltem. Lementem a „tömegbe”, és odasétáltam hozzá.

-          -Szia. Megkaptad az sms-t?

-          -Igen. Miről akartál beszélni?

-          -Erről. – s megcsókolt.

Éreztem magunkon az emberek tekintetét. Eltoltam magamtól, és kirohantam a ház elé.

-          -Mi a baj, Emma? – jött utánam, de nem válaszoltam. – Emma!

-          -Járok valakivel! – tört ki belőlem.

-          -Hogy mi???

-          -Nem szoktál híreket olvasni?

-          -Nem láttam. Vagyis, ja, de. De azt hittem, hogy annak vége.

-          -Hát rosszul hitted. Tudod, ha sokat vársz valakire, aki régen rögtön a tiéd lehetett volna, akkor nem tartanánk itt.

-          -…Bocsi.

-          -Én visszamentem.

Visszamentem, és megpillantottam Dávidot, Balázst és Petit. Odafutottam hozzájuk, megöleltem őket, majd beszélgetésbe kezdtünk. Később Lauren és Zoé is csatlakozott. Beszélgetésünket az zavarta meg, hogy mind a hármunk telefonja megszólalt ráadásul egyszerre. Gyorsan leléptünk, felvettük a telefont, majd kb. 10 perc múlva összetalálkoztunk a ház elé.

Mindhármunk nagyon örült, hogy hallhattuk a fiúk hangját, viszont szomorúak is voltunk, hogy nem láthatjuk, nem érezhetjük őket, vagy éppenséggel nem bújhatunk oda hozzájuk. A „szomorkodásunkat” egy autó zavarta meg. Egy nagy, fekete, sötétített ablakos autó állt meg előttünk. Nagyon megijedtünk, ezért hátráltunk pár lépést, bár fölösleges volt a nagy félelem. Kinyitódott az ajtó, és konkrétan nem hittünk a szemünknek.

-          -Sziasztok! Gondoltuk, megnézzük ezt az országot, ezt a kis várost, ha már a barátnőink idevalósiak. – szólalt meg bongyor hajú szerelmem.

-          -Ráadásul, azt olvastam, hogy a magyarok isteni ételeket tudnak csinálni. – tette hozzá a szőke ír gyerek.

Erre a kijelentésre elnevettük magunkat. Niall a kaján kívül, nagyon mást nem szeret. Na jó, még van pár dolog, de az a csúcsa mindennek.

Megöleltük egymást, majd bementünk a bulizó emberekhez.

Szerencsére, mindenki annyira belejött a táncolásba meg az ivászatba, hogy észre se vették, hogy itt vannak a fiúk, ezért mi is elkezdtünk táncolni. Piálni már nem volt kedvünk, hiszen épp elég volt. Tánc közben mutattuk be a többieknek a fiúkat. Egy valakit nem láttam a táncparketten, így a keresésére indultam. Azonnal meg is találtam őt egy széken ülve a vodkás üveggel a kezében.

-          -Arra gondoltam megiszom az egész üveget.

-          -Ne csinálj hülyeséget, Tomi!

-          -Itt van a barátod?

-          -Igen.

-          -Akkor most örülhetsz, de remélem nem akar kinyírni.

-          -Miért is akarna?

-          -Hát..a csók miatt. – ja, igen a csók. Nem felejtettem el, csak amikor Harry-ék megjelentek nem is gondoltam rá, annyira nagy volt a boldogság.

      -Vagy még nem is tudja?

-          -Még nem..

-          -Húha. Akkor jobb lesz, ha elmegyek.

-          -Ne menj!

-          -De. Nem akarok jelenetet. – elengedtem.

Féltem Harry-től, de tudtam, hogy meg fog bocsájtani, vagyis reménykedtem. Azzal próbáltam magam meggyőzni, hogy nem én estem neki, és eltoltam. De, bármennyire is fájt bevallani, egy kicsit élveztem.

-          -Harry, beszélhetnénk?

-          -Persze, drágám. Valami baj van?

-          -Mondhatjuk úgyis.

-          -Mi történt? – nézett kétségbeesetten.

-          -Meséltem neked Tomiról, ugye?

-          -A barátod, ha jól emlékszem.

-          -Pontosan.

-          -Mi van vele?

Kis habozás után rávágtam a választ, de nem néztem a szemeibe. Nem mertem. Majd csak egy pillanatra néztem rá, és láttam, ahogy kitágulnak a szemei, és látszott, hogy kezd felmenni benne a pumpa.

-          -Hogy mi??? – tört ki belőle.

-          -Harry..ne legyél mérges. Nem tudta, hogy összejöttem valakivel. De! Eltoltam magamtól. – nem mondott semmit, csak kirohant. Azonnal utána mentem. – Harry! Várj..

-          -Mért?

-          -Harry, én téged szeretlek. Sajnálom.

-          -Én is téged, de ez akkor is…Hol van az a gyerek?
      
        Innen ajánlott zene: Irresistible

-          -Ne csinálj hülyeséget! Inkább örüljünk, hogy itt vagy. Én örülök. Nézd! – vigyorogtam, mint a tejbe tök. Ezen ő is felnevetett. Elindult felém, majd amikor odaért átkarolt, és a szemembe nézett.

-          -Igen, látom, te bolond! – nevetett.

-          -Nem bolond, csak őrülten szerelmes. – közelebb hajolt, és megcsókolt.

-          -Nem akarlak elveszíteni. Soha.

-          -Én se téged. – s újra megcsókolt.

Hirtelen elkezdett esni az eső. Elhúztam a fejem, s felnéztem az égre. Majd vissza Harry-re. A göndör haja lassan simult le az esőtől. Vicces volt.

-          -Végre teljesül egy régi vágyam.

-          -És mi az?

-          -Ez. – s ismét megcsókolt. Az eső zuhogott ránk, de minket, egy cseppet sem zavart. A boldogság végig járta az egész testemet. Szerencsésnek és szerelmesnek éreztem magam. Minden tökéletes volt.

-          -Esőbe csók? – kékes-zöld szemei még jobban ragyogtak az esőben.

-          -Igen. És a legjobb benne, hogy veled próbálhattam ki.

*Zoé szemszöge*

Végre kettesbe lehettünk. Kimentünk, és leültünk a padkára a zuhogó esőben. – Igaziból már megszoktam az esőt, hiszen 2 hónap alatt Londonban nem keveset esett az eső. – Olyan hihetetlen volt minden. Nagyon szerelmes voltam. Soha nem gondoltam volna, hogy ilyet tud velem csinálni egy srác. Hogy tud ennyire megbabonázni?

Egy határozott mozdulattal magához húzott, és megcsókolt. Tökéletes pillanat, tökéletes emberrel.

*Lauren szemszöge*

Mindenki kérdezgette, hogy hogyan jöttünk össze, de mivel nem akartam sokat mondani, - hiszen ez a nyár maradjon csak a mi titkunk - , szóval azt mondtam, hogy: Így lett. Ránéztem Niall-re, és a boldogság tükröződött róla. Végül megfogta a kezemet, elhúzott egy nyugisabb helyre, a szemembe nézett, és ezt mondta: - Ennek a nyárnak egy tökéletes befejezés kell. – s megcsókolt.  És így lett tökéletes befejezése a 2012-es nyárnak.