2/5.rész

-          

       -Harry?! Mit keresel te itt?

-         -Nem tudtam aludni és kijöttem gondolkodni. Te?

-         -Ugyanez. – legalább 10 percig csak néztük egymást. A szemünk több mindent elmondott, mint szavaink tették volna.

-         -Nem sétálunk egyet?

-         -Menjünk. – egyeztem bele. Nem tudtam miért, hiszen mérgesnek kéne lennem rá, de egyszerűen nem tudtam.

-         -Szóval.. – nézett rám. – Hogy-hogy ilyen csinosan? Lányokkal voltatok bulizni? – na, erre a kérdésre nem tudtam választ adni. Tudtam volna, de nem tudtam, hogy mondjam el neki.

-         -Hát..öö..Jake-kel voltam.

-         -Oo. – kikerekedtek a szemei. – Jake-kel?

-         -Igen. Miután..tudod. – bólintott. – Felhívtam, s azt mondta, hogy találkozzunk. És nemrég hozott haza. Nem voltam még álmos, és a lányok agymosásához se volt kedvem, így lejöttem.

-         -Értem. És volt valami?

-         -Nem, s nem is lesz.

-         -Aha.

Nagyon sokáig csak sétáltunk a parton nem szólva egymáshoz. Majd Harry törte meg a csendet.

-         -Ez volt az egyik vágyad. – mosolyogott rám. A fény épp megvilágította az arcát.

-         -A sok közül, igen. – nevettem fel.

-         -Igen. De csak 4 kötődött L.A.-hez.

-         -És pedig?

-         -Ha úgy vesszük 5, de már itt vagy L.A.-ben, szóval..

-         -És mi a többi négy?

-         -1. Elmenni a Hollywood felirathoz és rajta ülni. Kipipálva.

-         -Mi? De hát nem is ültem rajta.

-         -Emma..L.A.-ben vagy. Sose tudhatod, mikor vesz egy kamera vagy mikor fotóznak. Láttam. – elszégyelltem magam.

-         -És mi a másik három?

-         -2. A Venice Beach-en lenni. Kipipálva. 3. A hírességek sétányán sétálni. Kipipálva.

-         -Igen, igen. És mi a negyedik?

-         -Az, hogy egy különleges személlyel, akit szeretsz, L.A. óceán partján éjszaka sétálni, ott ahol még vizes a homok, és az óceán vize néha megérinti a lábad. – elképedtem. Ennyire kiismerhető vagyok? Vagy csak ő ismer ennyire? Az, nem lehet. Ezt senki se tudta.

-         -Ez..elképesztő.

-         -Igen. De ebből csak 4-et csináltál velem, és egyet nem, amit sajnálok.

-         -Igen, én is. De az 5-ből amit, mindig is akartam, az az utolsó. És ezt veled teszem most meg.

-         -Tényleg? – nézett fel egy derült mosollyal.

-         -Tényleg. – rá mosolyogtam, majd éreztem, hogy a keze az én kezemhez ér, és megfogja. Átkulcsolta az ujjait az enyémmel. Mindketten egymásra mosolyogtunk, majd tovább sétáltunk.

Később leültünk a homokba, és úgy beszélgettünk. Kiveséztünk mindent. Mintha már évek óta nem beszéltünk volna. Átkarolt, ráraktam a vállára a fejemet és úgy néztük az óceánt. A végtelennek tűnő óceánt. Hajnali – nem tudom hány óra volt, de nem is nagyon érdekelt – amikor visszakísért a hotelhez. Elbúcsúztunk végleg. Nem mondtam meg neki, hogy hazautazom. Nem akartam még jobban megnehezíteni a búcsúzkodást. Elköszöntünk egy jó éjt csókkal és beszaladtam a szállodába. Sírtam. Nem hangosan, de pár könnycsepp előjött. A portás meg is kérdezte, hogy mi a bajom, de azt mondtam, hogy minden oké, s felmentem a szobába. Szerencsére a lányok nem vártak meg, és rég aludtak. Ránéztem az órára, ami hajnali negyed 5-öt mutatott. Fel se vettem a pizsimet, csak bebújtam az ágy alá, s rögtön el is aludtam.

Reggel, vagyis inkább délután 1-kor felébredtem, de különös módon a lányokat nem találtam a helyükön, a szoba egyik felében se. Hova tűnhettek? Mindegy is. Felkeltem, elmentem letusolni, majd átöltöztem, és tárcsáztam a lányokat. Kiderült, hogy a fiúkkal beültek ebédelni valami étterembe. Én addig összepakoltam az összes cuccom, hogy este ne kelljen már. Épp befejeztem a pakolást, mikor kopogtak az ajtón. Kinyitottam, és meglepődve néztem rá. Nem rá számítottam. Beinvitáltam a szobába, helyet foglalt az egyik ágyon és rám nézett.

-         -Emma.. – majd rá nézett a bőröndjeimre. – Elmész? – kerekedtek ki a szemei.

-         -Igen. Figyelj, Louis, ha azért jöttél ide, hogy agymosást tarts nekem arról, hogy mekkora hülyeséget csinálok, és hogy meg fogom bánni, akkor hiába jöttél.

-         -Nem azért jöttem.

-         -Akkor?

-         -Biztos ezt akarod?

-         -Igen. – egy kicsit meginogtam, de végül teljes erőmből rávágtam.

-         -Hallottam.

-         -Mit is?

-         -Mindent, de leginkább a tegnap estéről beszélek.

-         -Mit jelent a minden?

-         -Jake + Harry.

-         -Remek. És mit akarsz? – kezdtem ideges lenni és ezt Louis is észrevette.

-         -Emma, nyugi. Ne legyél ideges. Gyere, ülj le Lou papa mellé. – ezzel tudta, hogy meg tud nevettetni és sikerült is. – Na, végre, egy kis mosoly. Így ismerem én Emma Millert.

-         -Igen. A mindig mosolygós lány.

-         -Hogy is tanítottátok? – gondolkozott. – Megvan! La fille souriante. – mosolygott.

-         -Igen. Úgy van.

-         -Na, mondjad el Lou papának mi bánt.

Elmeséltem neki mindent. Az elejétől a végéig.

-         -Hm.

-         -Ennyi? Egy hm?

-         -Az agyam épp most dolgozza fel az információ áradatot.

-         -Áh, értem. Szólj, ha befejeződött a feldolgozás.

-         -Megvan! Nem tudom, Emma. – biggyesztette le a szája szélét. – Nem akarok, egyikőtöknek se keresztbe tenni, de ha úgy érzed, nem bírod tovább, akkor menj. Nem a legjobb tanács, de valami.

-         -Köszi. A lányok nem értenek meg.

-         -Érthető. Nem érzik át, amit te most. Lehet, nekik is eljön majd az idő, de ők boldogok.

-         -Félre ne érts, én is az vagyok, vagyis voltam, de nekem ez túl nehéz. Suli, Harry, távolság. Ez sok.

-         -Elhiszem.

-         -Kérlek, ne mondd el Harry-nek, hogy elmegyek. Még ne, majd ha elmentem.

-         -Rendben. Mikor indul a géped?

-         -Hajnali 4-kor.

-         -Kivigyelek?

-         -Nem kell, köszi.

-         -De szívesen.

-         -Hát, akkor elfogadom. – majd átölelt. Louis mindig is olyan volt, mint a második bátyám. Az igazi bátyám is nagyon kijött vele, nem véletlen, hogy úgy néztem rá mindig. Két báty, akire felnézhetek és példaképnek mondhatok.

Louis nem sokkal később elment és utána meg is érkeztek a lányok. Velük is megbeszéltem mindent és támogattak.  Ez kellett most. Anyuékat is felhívtam, hogy haza megyek. Azt még nem mondtam miért, majd ha otthon leszek, elmondom. Harry-től millió sms-t kaptam. Fel akartam hívni, de jobbnak láttam, ha nem teszem.

*Harry szemszöge*

A buli óta nem nagyon tudok aludni. Egyrészt a bűntudat, hogy megint, mit csináltam, de persze rájövök, hogy nem én voltam a hibás, végre egyszer, de ezt Emmának nem mondhattam el. Tudtam, hogy bármit mondok, úgyis elhagy. Persze, tisztában voltam vele, hogy nem azért mert nem szeret, csak sok neki. Csodálom, hogy ilyen sokáig bírta velem. Jobbnak láttam, ha úgy válunk el, hogy azt hiszi megcsaltam. De ahogy az lenni szokott, mindenki támadott, hogy miért mondtam ilyet, de ezt találtam a legjobb megoldásnak.

Lassan minden éjszaka ugyanolyan lesz. Üres és sötét. Ilyen szívfájdalmat még egyik lány után se éreztem. Lehet átváltozok zombivá. Reggelenként több kiló alapozó kell, hogy eltakarják a karikáimat. De nem tehetek semmit. Az álmatlanság katasztrófa.

*Louis szemszöge*

Hajnali 1 óra volt és elkezdtem készülődni. Felöltöztem, majd kimentem a konyhába. Harry-vel találtam szembe magam. Na, erre nem számtítottam.

-         -Hát te? – kérdeztem tőle először.

-         -Nem tudok aludni, mint mostanában elég sokszor. És te?

-         -Hm? Ja, én? Én..Eleanor-hoz megyek.

-         -Ilyenkor?

-         -Na, jó lebuktattál.

-         -Halljuk.

-         -Lemegyek a partra, mert én se tudok aludni. A levegő jót fog tenni.

-         -Az biztos.

-         -Te megleszel?

-         -Persze, menj csak.

-         -Majd jövök. Szia.

-         -Szia.

Gyorsan leléptem. Megfogtam a kocsi kulcsot majd kiléptem az ajtón. Utáltam magam, amiért hazudtam Harry-nek. De nem tudtam mit tenni. Beszálltam a kocsiba, és elindítottam. 20 perc alatt ott is voltam Emmáék szállodája előtt.

*Emma szemszöge*

Ránéztem az órára és 1:55-öt mutatott. Felkaptam a csomagjaimat, majd elindultunk lefele. Louis már ott állt, és várt rám. Lányoktól elbúcsúztam, beszálltam az autóba, s elindultunk.  

-         -Köszi, hogy kiviszel. – hálálkodtam.

-         -Ugyan. Nincs mit. – rámosolyogtam.

-         -Könnyen meg tudtál lépni? – faggattam.

-         -Mondjuk.

-         -Ezt hogy érted? Harry észrevett?

-         -Igen, de nyugi, hazudtam neki.

-         -Mégis mit? Hogy elmész a zöldségeshez? Mi tudsz csinálni hajnali 2-kor? – néztem rá értetlenül.

-         -Hát..először azt mondtam, hogy Eleanorhoz megyek, de lebuktatott, aztán azt mondtam, hogy kiviszlek a reptérre.

-         -Hogy mi???????? Louis eszednél vagy? Direkt mondtam, hogy..

-         -Nem mondtam meg neki, nyugalom. – kezdett el nevetni. – Kíváncsi voltam az arcodra.

-         -Haha. Vicces. Szóval, mit mondtál neki?

-         -Azt, hogy lemegyek a partra.

-         -Értem. És ő mért nem aludt?

-         -Amióta történt az a..

-         -Igen.

-         -Azóta nem nagyon tud aludni. Leginkább a bűntudat, meg most dobtad is. – erre nem mondtam semmit, hiszen nem tudtam. – Lassan olyan lesz, mint a zombi. Teljesen kikészíted.

-         -Louis! – kiáltottam rá.

-         -Jó, jó. Befogom a számat.

Az út további része csendben zajlott. Kinéztem az ablakon és figyeltem, ahogy a fények megvilágítják a várost, ahogy a hullámok mossák a partot. Csodálatos volt. Fájt a szívem, hogy ott kellett hagynom azt a várost, de leginkább Harry miatt fájt a szívem. Egy könnycsepp jelent meg a szemem sarkában. Letöröltem, majd az útra szegeztem a tekintetemet.

Kiértünk a reptérre. Bementem, becsekkoltam majd jött a búcsúzás Louis-tól. A többiektől is elbúcsúztam még előző nap, kivéve Harry-t. Hogy sose tudom kiverni a fejemből.

-         -Hát, akkor.. – kezdtem el, de Louis hirtelen megölelt.

-         -Nagyon fogsz hiányozni.

-         -Te is nekem. – s visszaöleltem. – De még beszélünk, remélem, meg majd meglátogatlak titeket, de ti is engem, minket.

-         -Ez alap. Mindenképp. – még szorosabban öleltük egymást. Ekkor megláttam valamit. Vagyis inkább valakit.

-         -Harry?! – néztem rá furcsán.

-         -Ne gondolj mindig rá. Louis vagyok még mindig.

-         -Nem, nem. Harry! – fordítottam meg Harry fele, aki egyre közeledett felénk.

-         -Harold? – nézett rá Louis.