3/1.rész

*2 évvel később*

2015.március 6.

Ezen a napon kellett kitölteni azt a lapot, hogy hova szeretnénk menni tovább tanulni. Az iskolában nem tudtam semmi másra gondolni. Amikor 11.es voltam, megbeszéltük apuékkal, hogy Londonba megyek egyetemre. Akkor nagyon is lelkes voltam emiatt, de most. Úgy érzem, hogy nem lennék rá képes. Otthon egy órát csak ültem a papír felett, majd amikor meguntam, lementem a konyhába anyuékhoz, hogy együtt megbeszéljük.

- A londoni egyetemről volt szó, nem? - kezdte apa.

- De. De nem tudom. Most elbizonytalanodtam.

- Meg tudod csinálni. - biztatott anya.

Beírtam az első helyre, hogy londoni egyetem. Második helyre a bristoli egyetem, harmadikra meg a leedsi egyetem került. A többi helyre pedig magyar egyetemet írtam.

Július 24.

Azon a napon tudtuk meg, hogy hova vettek fel. Épp Balatonon voltunk, és nagyon vártuk már az estét.

Este 6. Mindannyian a laptopokat figyeltük.

- Na? - kérdeztem.

- Pest, Semmelweis, mentőtiszt. - mosolygott Zoé.

- Pest, BGF, kereskedelem és marketing angolul. Te?

- Felvettek a londoni egyetemre! - kiáltottam.

Ugrálni és sikongatni kezdtünk. Mindannyian nagyon örültünk.

- De, várj. Akkor te most elmész Londonba.. - tette hozzá Zoé. Volt bennünk némi szomorúság is, de inkább örültünk.

Augusztus 22.

Indult a gépem Londonba. A szüleim is kijöttek velem ekkor, de amikor a suli kezdődött vissza is mentek. Barátnőim is jöttek volna, de még nekik is sok mindent el kellett elintézniük az egyetemmel kapcsolatban, ahogy nekem is, ezért is megyek ki most. Mivel Nadiát is felvették a londoni egyetemre, azt beszéltük, hogy összeköltözünk a nagynénimék másik házába. 2 óra múlva a gépünk landolt és Nadiáék már vártak ránk.

- ÁÁÁÁÁ - futott felém.

- Olyan jó lesz.

- Igen, tudom.

 *

Azon a héten mindent elintéztem, szerencsére. Szeptember 6-án kezdődött a suli, úgyhogy addig még volt egy teljes hetünk.

Egyik nap Eleanor hívott.

- Szia. Na, miújság? Milyen a londoni élet?

- Hát eddig még nem sokat tapasztaltam belőle, de jó.

- Akkor jó. Nem lenne kedved találkozni? Daniellet is felhívom.

- De, szívesen.

- Remek. Akkor 1 óra múlva a Starbucks-nál.

- Rendben. Szia.

- Hello.

Lefürödtem, felöltöztem, elköszöntem Nadiától és elmentem. A Starbucks előtt már ott várt rám a két lány. Mindkettő ragyogott. Semmit se változtak a...nyár óta. Mivel, mi, Eleanorral és Daniellel folyamatosan tartottuk a kapcsolatot, nem volt nehéz összeszervezni találkákat évközben vagy éppenséggel a nyári szünetben.

Odarohantam hozzájuk, megöleltük egymást, majd bementünk.

- Mi, most, újra együtt vagyunk Liammel, hál'istennek.

- Nem értelek titeket. Komolyan. - mondta Eleanor.

- Danielle, 26 éves vagy. Igazán eldönthetnéd. - követtem Eleanort.

- Tudom. Olyan, mintha 16 évesek lennénk.

- Khmm.. - egy erőltetett köhögést adtam válasznak.

- Bocsi. - s megszólalt a telefonom. Még odavágtam Dani-nek egy gúnyos arcot aztán kimentem a Starbucks ajtaján, hogy nyugodtan telefonálhassak.

- Szia. Örülök, hogy hívtál.

- Szia. Én meg örülök, hogy felvetted. - hallatszott a vonal túlsó végéről.

- Nem vagyok az a típus, aki nem veszi fel a barátjának. Még ha..

- Értem.

- Köszönöm. Szóval, miért hívtál? - Jake csak mondta és mondta, de nem figyeltem mit mond, mert épp egy fekete range rovert láttam megállni a Starbucks mellett pár méterre. Azt hittem káprázik a szemem. Elfordultam, hogy ne vegyen észre, s sikerrel is jártam.

- Bocsi, Jake, nem figyeltem.

- Ajh. A lényeg, hogy 5 nap múlva megyek Londonba.

- Hogy mi?

- Azt hittem örülni fogsz.

- Persze, persze. Akkor 5 nap múlva. Hívj, ha Londonba vagy.

- Oké. Szia.

- Szia.

Megfordultam, de olyan nagy lendülettel tettem ezt meg, hogy véletlenül neki mentem valakinek. Felnéztem. Szemei még mindig zölden csillogtak és göndör haja most még göndörebb volt, mint 2 éve. Semmit se változott.

- Emma?!